Van egy félig meddig titkos belügyi hadsereg az Unióban, mely már viszonylag régóta létezik, de csak kevesen tudnak róla. Ez az Euro-Gend-For, amely a European Gendarmerie Force rövidítése, – magyarul: az Európai Csendőri Erő, vagyis, az EU Csendőrség.

 

Ennek a csendőri – speciális rendőri erőnek meglepően nagy hatáskört adott az Európai Unió vezetése, az Európai Bizottság, (feltehetőleg az Európa Parlament teljes támogatásával) és felhatalmazta olyan cselekmények megtételére is, mely csak a Lisszaboni Szerződés teljes ratifikációja után vált lehetségessé. Ez az a bizonyos “Megszállási jog”, mely az EU Csendőrséget felhatalmazza, a katonai beavatkozásra, az Európai Unió, bármely tagállamában. Ez lényegében az adott ország törvényeinek feletti hatalommá teszi az Európai Csendőrséget.

Ennek a jelenleg már mintegy 3000 emberből álló európai Különleges bevetési egységnek, az Euro-Gend-For (European Gendar- merie Force / németül; Europäische Polizeitruppe) – EU Csendőrség, parancsnoksága az észak-itáliai Vicenzaban található meg.

hirdetés

Az EU Csendőrség életre hívásának a kezdeményezője a korábbi francia védelmi-miniszter; Michelle Alliot-Marie volt. Azzal a már egyáltalán nem is titkolt céllal; hogy az egyes tagállamok, egyre jobban elégedetlenkedő lakosságának a lázadásai, – ezen csendőri erő bevetésével, könnyebben leverhetők legyenek. Első példa erre, az évek óta nyugtalankodó franciaországi külvárosok bevándorolt lakossága lázadásainak a leverése volt.

EuroGendFor a jövőben az EU-tagállamokban kiiktatja, – teljességgel hatályon kívül helyezi a nemzeti jogot és nemzeti szuverenitást! A különböző EU-tagállamokban történő bevetéséről egy EU-Haditanács dönt, amely az EuroGendForban résztvevő, – valamint az érintett (fellázadt – a szerk.) állam védelmi- és biztonsági, belügyi, (Magyarországon a rendészeti) minisztereiből áll.

Így fektették ezt le, az új EU-Rendőrségi Alapító-Okmányban, – melyet a Velseni(NL) szerződés, az uniós jogban jártak számára tisztán és egyértelműen szabályoz. Lényegében tehát ez a szerződés; Uniós törvényi felhatalmazást ad az EU Csendőrségnek arra, hogy bármely tagállamot erőszakosan megszállja, – akár annak a felkelő népe ellenében is!

Nem más mint egy teljes “EU-Megszállási jog”. Ugyanis ha az EuroGendFor bevetését az egyik fellázadt EU-államban már eldöntötték, akkor a csendőrség támadása, behatolása után, – azok a területek, régiók, városok, városrészek, vagy épületek, melyeket elfoglaltak, – lényegében kikerülnek az adott ország hatóságainak a fennhatósága alól, – és azon túl csakis az Európai Csendőri Erők irányítása alá tartoznak.

De a helyzet még még ennél is sokkal rosszabb! Az EuroGendFor, (Európai Csendőrség) – az adott esetben nem csak rendőrségi jogokkal van felruházva hanem titkosszolgálati jogokkal is és az adott ország katonaságával szorosan együttműködve kell a rendet és nyugalmat helyreállítania.

Szükség esetén az EuroGendFor minden szükséges eszközt és jogot megkaphat amire csak szüksége van, hogy feladatát teljesítse. A bevethető fegyvereinek, és módszereinek nincsenek korlátai, – minden módszere csakis a győzelemének van alárendelve.

Az európai kormányok, EuroGendFor-nak, az EU Csendőrségnek köszönhetően, kibújhatnak minden felelősség alól!
A jövőben egy szociális nyugtalanság vagy a nagy tiltakozások, demonstrációk, tüntetések esetén, büntetlenül lövethetnek a tömegre! Bevezethetik a rendkívüli állapotot, városokat akár országrészeket területeket katonai közigazgatás alá helyezhetnek, az EU-Csendőrség segítségével. A lázadások hangadóit kiemelhetik anélkül, hogy az illető országok, a saját katonaságukkal vagy rendőrségükkel tennék azt, melyek esetleg a lakossággal szimpatizálhatnának!

Ugyanígy EuroGendFor-t sem lehet a bekövetkezett véres események miatt felelősségre vonni. Az Európai Csendőri Erő, csakis az EU-Haditanácsnak tartozik beszámolással és felelősséggel. Az European Gendarmerie Force – az Európai Csendőri Erő széleskörű bevethetőségének a jogalapját a Lisszaboni Szerződés teremtette meg, melyet a Magyar Parlament tagjai, szinte olvasatlanul, és szolgalelkűen ratifikáltak, – kiszolgáltatva evvel hazánkat az idegen katonai beavatkozásnak.

Az Európai Csendőri Erőben jelenleg a következő országok különleges egységei vesznek részt, mint teljes jogú tagok:

    A Francia Nemzeti Csendőrség

    Az Olasz “Carabinieri”

    A Holland Királyi Katonai Rendőrség

    A Portugál Nemzeti Köztársasági Gárda

    A Román Csendőrség

    A Spanyol Polgári Gárda

    Valamint partnerként képviselteti magát; a Lengyel Katonai Csendőrség

Mindezek mellett nagyon könnyen elképzelhető, hogy ezek az erők a nem is távoli jövőben még bővülni fognak. Más tagállamok, különleges egységeivel, – esetleg az Unióhoz nem is tartozó államok egységeivel.

A cikkel kapcsolatban angol nyelven videó itt tekinthető meg. http://komlomedia.wordpress.com/2012/01/16/az-europai-csendorseg/ 

Forrás

Forrás

TOP 5