Az utóbbi száz évben a Föld népességével párhuzamosan az általunk termelt adatok mennyisége is robbanásszerű megnövekedett. Naponta 30 millió DVDt megtöltő adat keletkezik a világon - ez kicsivel több információ, mint amit tárolni tudunk. Az előrejelzések szerint pedig idén annyi új információt hoz létre az emberiség, mint eddigi történelme során összesen.

Az adatrobbanás alapja a technikai fejlődés. Ma már minden ötödik telefon okos telefon, aminek segítségével pillanatokon belül hozzá lehet jutni az e-mailekhez, hírekhez. Talán ennek tudható be az is, hogy míg 10 évvel ezelőtt óránként háromszor-négyszer léptek kapcsolatba a felhasználók a virtuális világgal, ma már óránként harmincszor-negyvenszer is ránéznek a levelezőrendszerükre.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő c. műsorának vendége Németh Gergely gazdasági pszichológus szerint mivel az emberek nagyon sok adathoz jutnak hozzá, sokkal felületesebben kezelik az információkat, és élesedett a szelektációs képességük. Kényszer alakult ki arra, hogy minél több információhoz minél rövidebb idő alatt jussanak hozzá. Míg az internetezők 10 éve átlagosan fél percet töltöttek egy weboldalon, ez az idő mára 10 másodpercre redukálódott.

Az adatrobbanásnak számos negatív hatása is van. A közösségi oldalak, internetes programok használatával virtuális adatok születnek arról, hogy ki, hol, mivel és kivel tölti a szabadidejét. Sőt léteznek olyan cégek is, amelyek kihasználják a magánszemélyekről rögzített információk elérhetőségét, és személyre szabott reklámokkal bombázzák az embereket. Az adatrobbanás még egy környezetvédelmi problémát is felvet: felmerül a kérdés, hogy az emberek mit kezdenek majd a rövid élettartamú eszközök által folyamatosan termelődő elektronikai hulladékkal.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió adását, megtekintheti a filmet a http://ozonenetwork.hu/ozonenetwork/o3/20120807-egyenlito-adatrobbanas-informacioaramlas.html oldalon.

www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

 

TOP 5