Benyújtja a parlamentnek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a fémtörvény szigorítását – tudta meg a Magyar Nemzet meg Pócs János fideszes képviselőtől, aki korábban interpellációt is nyújtott be az ügyben. A kábellopások az utóbbi években csak a BKV-nál félmilliárd forintot is meghaladó kárt okoztak, ennek kapcsán a képviselő leszögezte: a "színesfémbiznisz" terén is rendet kell teremteni.

A BRFK közölte: a Budapesten és környékén több HÉV- és a villamosvonalon az elmúlt napokban történt bűncselekmények felderítésére külön nyomozócsoport jött létre. A Magyar Nemzet úgy tudja, a büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen, lopás megalapozott gyanújával indult, de bővülhet a bűnlajstrom, hiszen a közérdekű üzem megzavarása akár súlyos életveszélyt is okozhat.

Az ellopott kábelek, rézvezetékek értékesítése pedig önmagában további bűncselekményi köröket érinthet. Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009-es jogszabály módosítása a büntetési tételek közelmúltban elfogadott emelésén túl a tolvajok és az illegális felvásárlók értékesítési lehetőségeit is megszünteti – mondta el a Magyar Nemzetnek Pócs János.

Kifejtette: a szakemberek és az általa javasoltak szerint az ilyen bűncselekményeket állami monopóliummal lehet megfékezni, tehát a felvásárlók munkáltatójának az államnak kell lennie. – A felvásárlótelepek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség belső informatikai rendszerével összeköttetésben kell hogy működjenek, és az átvétel alapja az eredeti állag szerinti leadás kell legyen – mondta Pócs János, aki szerint az új törvény nem engedné, hogy a fémet „megváltoztassák”, a kábelt feldarabolják, a bronzszobrot beolvasszák, és hulladékként adják be. A politikus közölte, a telepeknek bejelentési kötelezettségük lenne a jogszabályi előírásoktól való legkisebb eltérésről is. A fideszes képviselő a beszállítható mennyiség korlátozását, az eredet igazolását is megfontolandónak tartja.

Forrás: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/szigorubb-buntetes-varhat-a-femtolvajokra-1096701

Kép forrása: http://indafoto.hu/lohere/image/16128973-a8883d44

TOP 5