Skip to main content

 

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a szélturbinák a világ megújuló energia fordulatának jelképeivé váltak. Tény, hogy az egyre magasabbra épített, óriási lapátokkal felszerelt létesítmények hatalmas technológiai fejlődésen mentek át az első telepítésektől kezdve.

Az ikonikus tornyok a szárazföld mellett a tengereken is mind nagyobb számban jelennek meg, és ahogy arról az Origo is beszámolt, a legelső offshore szélfarmot, szolgálati idejének letöltése után, épp idén nyugdíjazták.

hirdetés

Ezek helyett a turbinák helyett nagyobb teljesítményű és korszerűbb szerkezetek kapcsolódnak be az energiatermelésbe. Az is könnyen lehet, hogy a jövő széltornyaira már lapátot sem szerelnek.

A lapát nélküli szélturbinák ötlete ezúttal nem Kínából, az Egyesült Államokból, a brit szigetekről vagy más, az innovációban élen járó országból származik. A spanyol Vortexnél gondolták úgy, felkavarják a szélerőművek állóvizét, amelyben lassan minden hétre jut egy újabb szélfarm-átadás. A cég ugyanis forradalmi átalakulást hirdetett a lapátoktól és lehetőleg minden mozgó alkatrésztől lecsupaszított szélenergia-kitermelés érdekében.

Mindenből kevesebbet

Az Origo is megírta, hogy a tisztaenergia bekerülési, illetve kitermelési költségeinek csökkenése hatással van a munkahelyek számára is. Bár a legtöbb elemzésben az szerepel, hogy a megújuló energiák hasznosítása új munkahelyeket teremt, szűntek már meg álláshelyek az áresés és a mind korszerűbb technológiák következtében. A spanyol Vortexet sem kerülte el a gyártói konszolidáció, ám a mostani bejelentés alapján úgy tűnik, ez nem törte meg lendületüket.

A Vortexnél azt a célt tűzték ki, hogy

a jövő szélturbinái minden eddiginél kevesebb mozgóalkatrészt tartalmazzanak, és csökkentsék a felhasznált anyagok mennyiségét is.

Az új megoldások kidolgozásától azt várják, hogy a turbinák nem csak halkabbak lesznek, de csökkenne a karbantartásukra fordítandó költség is. Bár az offshore lebegő széloszlopok már arra is képesek, hogy a tenger hullámzása alapján, automatikusan optimalizálják flexibilisre tervezett törzseiket, a lapát nélküli termelők új alapokra helyezhetik a hatékonyság kérdését.

A társalapító, David Suriol azt mondja a cég törekvéseiről, hogy azzal a lakosságot célozzák meg. Nem ez az első kezdeményezés arra, hogy a megújuló energiák hasznosítására olyan eszközök készüljenek, melyeket a lakosság részére biztosítva, az emberek közvetlenül megtermelhetnék a környezetbarát energiát otthonaik számára. Az Origo is megírta, hogy Afrikában kompakt napelemes rendszert fejlesztenek az energiaellátó hálózatokra nem csatlakozók számára.

Nem csak egy próbálkozás van

Nem a spanyol vállalat az egyetlen, amely új megoldásokat keres a már bevettnek számító eljárások megújítására.

Egy brit vállalat speciális szélsárkányokkal próbálja energiatermelésre fogni a szelet,

de újra a figyelem középpontjába került az a fejlesztés is, amely minden idők legmagasabb, gigászi széltornyának elkészítésére irányul.

A szél nem pusztán a tisztaenergia forrásról szól. A jövő gazdaságának kísérleti tervezőasztala is lehet"

– mondja Emma Pinchbeck, a brit megújuló energiával foglalkozó piaci szereplők egyesülete, a RenewableUK egyik vezetője.

Az új technológiai elképzelések bemutatásáról, az oszcilláló szélenergia hasznosító oszloppal kapcsolatos első kísérlet az alábbi, néhány másodperces videóban tekinthető meg (angol nyelven): 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Ilyen lehet a jövő szélfarmja egy spanyol fejlesztő elképzelése szerint, Forrás: Vortex Bladeless

TOP 5