Skip to main content

 

Működik a világ legnagyobb vízen lebegő naperőműve Kínában. A Sungrow cég által épített létesítmény 40 MW teljesítményű és egy 4-10 méter mély tavon foglal helyet.

Habár egykor Kína volt a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsájtója, politikája 180 fokos fordulatot vett és ma már egyre inkább a megújuló energiaforrásokra fekteti a hangsúlyt.

hirdetés

A hatalmas vízi „napelem-parkot" most sikeresen csatlakoztatták a kínai Huainan város villamoshálózatához. A helyszín kiválasztásában nagyrészt az befolyásolta a tervezőket, hogy egykor szénbányászat folyt a környéken.

A folyamatos, évekig tartó bányamunkák következtében a föld beszakadt és egy üreg keletkezett, amit feltöltött az esővíz. Így jött létre a helyi tó, amelynek vize azonban az idők során használhatatlanná vált a bányamunkák miatt.

A vízen lebegő naperőmű egyik előnye, hogy a használhatatlannak minősített víz és föld hasznosíthatóvá válik.

A víz ugyanis természetesen hűti a rendszert és az erőmű környezetét, így az tovább tud működni, és ezzel több áramot állít elő.

A másik nagy előny, hogy nem a sűrűn lakott területektől vesz el helyet, ami az ázsiai országban egyébként is probléma: Kínában több mint száz város van, amelyek közül a legkisebb lakosságszáma is minimum egymillió főt tesz ki.

Végül, de nem utolsó sorban a napelem panelek – amelyeket úgy terveztek, hogy magasabb páratartalom mellett is hatékonyan működjenek – megakadályozzák az édesvíz elpárolgását.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Kép: Sungrow Power Supply Co.

TOP 5