Skip to main content

 

Már a megújulók számítanak a legolcsóbb energiaforrásnak, írja a portolio.hu.

Sokan nem is sejtik, hogy mind a fejlődő, mind a fejlett országokban a megújulók ma már a legolcsóbb energiaforrások, így ez lehet az oka annak, hogy a banki finanszírozásuk jóval magasabb, mint kellene, hogy legyen.

hirdetés

Ezen a problémán kíván változtatni a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA), hisz ha 2 C fok alatt akarjuk tartani a globális felmelegedést, 2030-ig meg kell duplázni a világon a megújulók arányát, ehhez pedig megfelelő finanszírozás kell.

Az ügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a cél eléréséhez több állami projektre lenne szükség a világon, mint eddig, e körben pedig több pozitív példára lenne szükség. 

Kína például kifejezetten elkötelezett a megújulók térnyerésében, 2034-ig 360 milliárd dollárt fektetnek be a tervek szerint a zöld energiákba, de ugyanígy élen jár a folyamatban az Egyesült Arab Emirátus is.

Az ügynökséggel egyetértésben két nagy energetikai vállalat, a Statoil és az EDF is arról nyilatkozott, hogy a bankok szívesen fektetnének a megújulókba, ha több lenne a projekt, ehhez azonban a projektgazdáknak tudniuk kellene, hogy költségoldalt tekintve a megújulók abszolút versenyképesek a hagyományos energiaszolgáltatókhoz képest.

Kiemelték még azt is, hogy a projektgazdák az új beruházások megbízhatóságát, teljesítményét sem értékelik megfelelően, ami szintén az indokoltnál magasabb finanszírozási költségeket eredményez. 

Az IRENA szerint ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak, nemcsak a finanszírozás költségeit kell mielőbb csökkenteni, hanem támogatni kell az új pénzügyi és kockázatelemzési eszközök kifejlesztését is, egyébként pedig rendszerszintű megközelítés kell a megújulók hálózatokba integrálásához.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5