Skip to main content

 

Amennyire egyszerű, annyira nagyszerű ötlet ez a találmány, amellyel kiagyalója, Jon Bohmer 2009-ben megnyerte a Financial Times magazin Climate Change Challenge nevű pályázatát.

Bohmer a lányával együtt valósította meg ezt a remek elképzelést, melyhez mindössze két kartondobozra, fekete festékre és egy tekercs alufóliára volt szükségük.

hirdetés

A dobozokat egymásba illesztették, kifestették a belsejét feketére, a külsejét alufóliával fedték be és az üveglap ráhelyezésével el is készültek a Kyoto Box-ra keresztelt tűzhellyel.

A doboz – vagy inkább nevezzük sütőnek -, alkalmas kenyér elkészítéséhez, vagy akár vízforraláshoz is. Ez az 1000 forintból megvalósított díjnyertes alkotás bebizonyította a világnak, hogy elektromosságtól és formatervezett villanytűzhelyektől függetlenül is elérhető a főtt étel mindenki számára.

Elképzelem, ahogy a családok vasárnapi tévénézés helyett együtt készítik el a napenergiával működő sütőjüket. A családok és a barátok közösen fogyaszthatják el saját készítésű pizzájukat a jól végzett munka után, vagy egyszerűen csak elkészíthetik a délutáni teát.

Lássuk tehát lépésről-lépésre, hogyan kell elkészíteni első napenergiával működő sütőnket.

Alapanyagok és szerszámok:

Alapanyagok:

  • 1 kartondoboz a külső szigeteléshez (A)
  • 1 kartondoboz, mely kisebb, mint az A jelű (B)
  • 1 kartondoboz/fedél, melyek illeszkedik az A és B jelű dobozhoz
    (C)
  • 1 darab üveglap (régi szkenner, ház bontásából származó)
  • Ragasztószalag (vastagabb)
  • Fekete szórófesték
  • Tiszta műanyagzsák
  • Fekete vagy sötétszínű fazék (kicsi, hogy illeszkedjen a B jelű
    doboz belsejébe)

Szerszámok:

  • Szőnyegkés
  • Vonalzó
  • Vágólap
  • Ceruza, vagy filctoll

A cikk ide kattintva folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás

TOP 5