Skip to main content

 

Kovács Gábor füvet nyír az üres telkén – így indul az a leendő film, ami az építkezéséről készül és úgy is fejeződik majd be, hogy szintén füvet nyír, csak már az idő közben fölépült földháza tetején.

Az építészmérnök, műszaki és igazságügyi szakértő Balatonbogláron vett telket, olyat, ami nincs a kíváncsi szemek előtt és az átmenő forgalom is elkerüli. Földházat tervezett és épített rá tégla és sok-sok fa felhasználásával (csaknem teljes egészében egyedül, kétkezi munkával), ami mostanra majdnem kész.
– A diplomamunkámat is a földházakból írtam, kaptam is rá egy gyenge kettest, mondván, egy rendes ház nem ilyen – meséli a szombathelyiből balatonboglárivá lett építész.

Csodabogár, sokan nyilván így titulálnák, hiszen nem elég, hogy földbe süllyesztett, energiahatékony ház a heppje, de korábban működőképes, napelemes fa járgányaival is felhívta magára a figyelmet. Faragász – ezt is róla írták korábban.

hirdetés

– Se nem hoztam, se nem vittem el innen földet, amit kitermeltem, annak a helyén egy kis tó lesz majd – magyarázza Kovács Gábor. – Körülbelül negyven tonna föld nyomja most a födémet. Én ugyan barlangháznak hívom, de a föld szintjére építem, nem megyek a föld alá, mert az a talaj- és a rétegvíz miatt bonyolultabb és veszélyesebb volna. Felülre építkezem inkább és rápakolom a földet.

S hogy miért teszi ezt? – Magyarországon nagy az éves hőingás, a télre is, a nyárra is gondolni kell, ezért fontos, hogy vastag falak legyenek. A külső fal nálam hatvan centis; belül 38-as téglafal, öt centi légrés, kívül kis méretű téglából pengefal. Az energia tárolása a jövő egyik nagy feladata, nem az, hogy honnan nyerjük. Előbb-utóbb ugyanis el kell vágni az olyan „köldökzsinórokat”, mint a gáz.

Az ország energiafelhasználásának legalább a 45 százaléka a családi házak fűtésére megy el. Ez aligha tartható örökké. Előbb-utóbb át kell gondolni. Én már ezt teszem, visszatérek a természeteshez. Honnan „lopunk” Celsius-fokokat télen és hogyan, mivel hűtünk nyáron? Ez lesz előbb-utóbb a legfontosabb kérdés.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás 

TOP 5