Skip to main content

 

Az aprócska spanyol sziget, El Hierro a környezetbarát, és a megújuló energiaforrás szavak mellett szerepelhetne a szótárban, ugyanis az országhatárt átlépve többé nincs szükség fosszilis energiahordozókra. Minden a szél- és vízenergia kiaknázásával kerül működtetésbe.

El Hierro a maga 278 km²-es területével a Kanári-szigetek legnyugatibb tagja, igazi kis ékszerdoboz a tenger közepén. Ám amiről híressé vált nem csak egzotikus mivolta. A sziget a világ első olyan területévé fog válni, mely 100%-ban megújuló energiaforrásokból fedezi a lakossági igényeket. Ezt 5 megaszélturbinával, és vízenergia felhasználásával fogják kivitelezni.

hirdetés

Az elképzelésről kész tényként beszélhetünk, ugyanis idén júniustól El Hierro átáll fosszilis mentes üzemmódra. A sziget északkeleti csücskébe telepített 5 turbina teljesítménye 11,5 megawatt, ami bőven elegendő arra, hogy a lakosság energiaigényét kielégítse, és a sziget felhasználásra szánt vízét sótlanítsa, illetve víztartalékot képezzen. Utóbbi azért fontos, mert ha szélmentes időjárás köszöntene be, akkor vízenergiára állnak majd át. Ez azt jelenti, hogy a tengerszint feletti 700 méter magasan lévő víztározóba elraktározott vizet az alacsonyabban fekvő víztározóba vezetnék, és azáltal termelnének áramot. Az év végére az a célkitűzés, hogy a turbinák 48 megawatt energiát termeljenek óránként.

Az El Hierro által véghezvitt elképzelés más szigetekre is inspirálóan hatott, így nem meglepő, ha az elkövetkezendő években egyre több sziget válik abszolút fosszilis energiamentessé. Samso szigete, Hawaii, Indonézia és Japán egyaránt érdeklődik az efajta önfenntartó lehetőségek iránt.

A beruházás egyébként 80 millió euró körül állt meg, mely egy részét El Hierro szigete, másik felét pedig egy spanyol energiacég, az Endesa fizette. A teljes "zöld" energiatermelésre való átállásnak köszönhetően, a sziget évenkénti 18700 tonnás szén-dioxid-kibocsátástól fogja megkímélni a Földet, illetve évi 40 ezer hordó olaj felhasználásától is. 2020-ra a szigeten való közlekedést is elektromossá akarják tenni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5