Skip to main content

Amerikai kutatók azt állítják, hogy két éven belül piacra lépnek azzal az új akkumulátorral, amely jelentősen csökkenti az elektromos autók árát és háromszorosára növeli hatótávolságukat. Szakértők szerint ez fordulatot hozhat a villanyautók terjedésében.

Egy új akkumulátor azt ígéri, hogy megszabadítja az elektromos autókat két legnagyobb hátrányuktól: a magas ártól és a rövid hatótávtól. Ráadásul bő egy év múlva már a boltokban lehet az újdonság, két éven belül pedig már a villanyautókban is megjelenhet - jelentette a Financial Times (FT).

A lítiumakkuk családjába tartozó újítás megcsinálható kicsiben és nagyban is. Így okostelefonokba vagy laptopokba építve a jelenlegi kétszeresére növelhető az egy feltöltéssel elérhető használati idő - mondja Qichao Hu, aki egy ismert akkumulátor-szakértővel, Donald Sadowayjal, a legendás Massechusetts Institute of Technology professzorával együtt fejlesztette ki az újdonságot. Sadoway munkáját az akkufejlesztés terén támogatja a Microsoft társalapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Getes is.

hirdetés

Laptopba, telefonba is

A villanyautók elterjedéséhez arra van szükség, hogy ne 130 ezer dollárba kerüljenek a bemutatótermekben, hanem 30 ezerbe. Ebben nagy segítséget jelenthet az aksi költségének mérséklése, ugyanis az ilyen autók árának egyik legjelentősebb eleme, 30 százaléka az akkucsomag ára - fejtegette Sadoway. Ez a költség is két részből áll: magának az akkumulátornak az árából, illetve azoknak a biztonsági berendezéseknek az árából, amelyek megakadályozzák az akku túlmelegedését.

Az új aksi mindkét fronton lenyomja a jelenleg használatos lítium-ion akkumulátorokat. Egyrészt olcsóbb elemekből épül fel, amelyek segítségével - amellett, hogy több áramot tud tárolni - ötödével mérsékli az akkucsomagok árát. Másrészt szélesebb hőmérsékleti tartományokban is biztonságosan működik, így nincs szükség a kigyulladást megelőző kiegészítőkre.

Gyár is van már

A költségek lefaragása, a biztonság erősítése és a hatótáv növelése önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy felgyorsítsák villanyautók terjedését. További leküzdendő probléma az újratöltés viszonylag hosszú ideje és a töltőállomások hiánya. Szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy ha az előbbi három területen sikerülne áttörést elérni - ahogy azt Hu és Sadoway ígéri -, az nagyon nagy lökést adna az újfajta járművek terjedésének.

Hu Boston szomszédságában már 2012-ben létrehozott egy céget, a SolidEnergyt az új aksi kereskedelmi célú hasznosítására. Állítása szerint előzetes tárgyalásokat folytat az értékesítésről az Apple-lal és a villanyautók gyártására specializálódott Teslával. Az két cég nem kommentálta az FT-nek a hírt. Az újítás elterjedésének felgyorsítása érdekében a SolidEnergy csak az új akkuk alapelemeit szállítaná az akkumulátorgyártóknak, amelyek ezekre építve szerelnék össze a kész terméket.

A Tesla egyébként maga is az aksi árának leszorításán dolgozik, ám nem a technológiai áttöréssel akarja elérni ezt, ha nem a tömeggyártás felpörgetésével. Ennek érdekében épít óriási üzemet Nevada államban - emlékeztet az FT.

Forrás

A kép csak illusztráció: Geneva MotorShow 2013 - Renault Zoe charging

TOP 5