Skip to main content

A híres ardbegi whisky két alkotóelemének, a malátának és a füstölt tölgynek a molekuláit októberben juttatták fel a Nemzetközi Űrállomásra ahhoz a legalább kétéves kísérlethez, amely a két alkotóelem összeérlelődését kíséri figyelemmel gravitációmentes környezetben.

A tudósok azt akarják megérteni, hogyan hat egymásra a két alkotóelem a súlytalanság állapotában - olvasható BBC online kiadásában (bbc.co.uk).

A gravitáció szerepének megértése számos iparág, köztük a whiskytermelés hasznára lehet a jövő termékeinek kifejlesztésénél - hangsúlyozta közleményében a NanoRacks LLC amerikai vállalat, a kutatás támogatója.

Ez vélhetőleg az első olyan kísérlet, amelyben terpéneket - növényekből desztillálás útján nyerhető szénhidrogéneket - tanulmányoznak zéró gravitáció mellett. A világűrben folytatott vizsgálattal párhuzamosan földi körülmények között is elvégzik a kísérletet, hogy össze tudják hasonlítani az eredményeket.

"A terpének és más molekulák, valamint az Ardbegből származó faminták egymásra hatásának mikrogravitációs kísérletével sokat tanulhatunk az ízekről, amit aztán az ételekre és parfümökre is kiterjeszthetünk" - ismertette Michael Johnson, az amerikai NanoRacks vezető technológusa. Mint hozzáfűzte: a kísérletből persze az ardbegi whisky is profitál, hiszen az eredményeket felhasználhatják a zamatspektrum bővítésére.

Bill Lumsden, a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő ardbegi whiskygyártás vezetője kiemelte: a kísérlet új fénybe állíthatja a gravitáció hatását az érlelődési folyamatra. "Szörnyen izgatottak vagyunk a kísérlet miatt - ki tudja hová fog vezetni?" - jelentette ki.

Forrás: MTI

TOP 5