Skip to main content

Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program. Az eredmények azt mutatják, szigeteléssel akár 46 százalékkal is csökkenthető a gázfogyasztás. A fogyasztáscsökkenés a programban szereplő család esetében, alig 7 hónap alatt is közel 115 ezer forintos megtakarítást jelentett.

Lezárult a Knauf Insulation által indított első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program. A kísérlethez két azonos technikai és műszaki jellemzőkkel bíró családi házat - egy hajdúnánási család 110 négyzetméteres, valamint egy hajdúdorogi család 108 négyzetméteres otthonát - választottak. Mindkét ház téglából épült, közel azonos műszaki állapotban van, két-két felnőtt valamint két-két gyermek lakik bennük és légvonalban egymástól mindössze 7 kilométerre helyezkednek el, ami a mérések azonos hőmérsékleti körülmények között történő megvalósítása miatt volt fontos szempont.

A program kezdetén, a hajdúnánási házat leszigetelték. A ház födémének szigeteléséhez a szakemberek 25 cm vastag üveggyapot, a homlokzat szigeteléséhez pedig 20 cm vastag, éghetetlen kőzetgyapot szigetelőanyagot alkalmaztak, amely révén az ingatlan a rossznak tekinthető "F-G"-ből besorolásból, rögtön "A" kategóriába ugrott. A másik - hajdúdorogi - ingatlan nem kapott szigetelést. A Pannonműhely Kft. és a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezettani Tanszékének munkatársai mindkét ingatlanba mérőberendezéseket telepítettek. A kazánok fűtési célú, előre menő meleg vizének hőmérsékletét hőmennyiség mérőkkel mérték, az otthonok belső hőmérsékletét pedig digitális hőmérőkkel ellenőrizték és azt nappal folyamatosan 22 fokon, éjjel pedig 19.5 fokon tartották. A külső hőmérséklet méréséhez az egyik ház kertjében egy meteorológiai állomást telepítettek.

A közel 7 hónapig tartó összehasonlító mérések eredményei számos tekintetben a szakembereket is meglepték. A belső hőmérséklet azonos szinten tartásához a nem szigetelt ház 2.182 m3 gázt használt el, míg a szigetelt házban lakóknak ehhez 1.196 m3, vagyis 46 százalékkal kevesebb gázra volt szükség. "A nem szigetelt házban lakó család a gázszámlákra 250.495 forintot, vagyis havonta átlagosan 35.785 volt kénytelen fordítani. Ezzel szemben a szigetelt házban élő család összesen 136.607 forintot, havonta átlagosan mindössze 19.515 forintot költött az energiahordozóra, ami szintén 46 százalékos különbséget jelent" - mondta Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketing vezetője. 

A két családi ház gázfogyasztása és fűtési célú kiadásai közötti különbség annak ellenére is kiugróan nagy, hogy az idei téli középhőmérséklet átlagosan 3 ˚C-kal volt magasabb, mint a megszokott. Idén télen is volt azonban néhány olyan nap, illetve hét, amikor kifejezetten hideget mértek. Ezeken a napokon, a két ház energiafogyasztása és fűtésköltsége közötti különbség elérte az 55 százalékot is. Ha a téli átlaghőmérséklet 3˚C fokkal alacsonyabb lett volna, a szigeteletlen ház gázfogyasztása további 15-18 százalékkal lett volna magasabb.

A program során a szakemberek negyedórás bontásokban vizsgálták a kazánok működését is. A szigetelt ház kazánja átlagosan mindössze harmadannyit üzemelt, mint a nem szigetelt otthon kazánja, sőt voltak olyan, melegebb téli napok, amikor be sem kapcsolt, mert a ház belső hőmérséklete nem csökkent a meghatározott érték alá. Mivel a kazán nem kapcsolt be, az elektromos keringető szivattyú sem üzemelt, ami a teljes fűtési szezonra vetítve mintegy 10 ezer forintos megtakarítást eredményezett.

A szakemberek szerint, ha a program során felhasznált hőszigetelő anyagok árát, nettó 1 327 553 forintot összehasonlítjuk a gázfogyasztás csökkenésből adódó 113 888 forint megtakarítással, megállapíthatjuk, hogy a hőszigetelés anyagköltsége 12 éven belül megtérül. Ez egyben azt is jelenti, hogy a korszerű szigetelés az anyagköltségre, mint befektetésre vetítve évente átlagosan 8 százalékos nettó hozamot hoz, ami átlagosan háromszor magasabb, mint a jelenleg elérhető betéti kamatok. Az ásványgyapot szigetelés élettartama ráadásul 50 év. Ha az éves megtakarítást a szigetelés teljes élettartamára kiszámoljuk, azt kapjuk, hogy 50 év alatt nettó jelenértékben kifejezve 5 694 400 forintot takaríthatunk meg, vagyis minden 1 forint, amit szigetelésbe fektetettünk 4,3 forint megtérülést eredményez.

Pénzcentrum vélemény: A Knauf Insulation fentebb említett megtérülés számítását érdemes óvatosan kezelni. Abban ugyanis egyrészt nettó összegek szerepelnek, másrészt a kalkulációban nem számolnak a kivitelezés költségével (bruttó: 1 107 440 Ft; nettó: 872 000 Ft) sem. A Pénzcentrum.hu számításai szerint a kivitelezési díjjal együtt a megtérülés ideje valahol 19 év körül várható. Természetesen a megtérüléshez nem árt hozzáadni az ingatlan esetleges értéknövekedését is.

Forrás

TOP 5