Skip to main content

Néhány évtizede világszerte még ismeretlen volt a megújuló energia, és környezet‑tudatosság fogalma. Azóta, túl egy olajválságon, a tudósok rájöttek, hogy fosszilis energiakészleteink lassan kimerülnek. A sok országban népszerű atomerőművek adott esetben veszélyesek is lehetnek, és visszafordíthatatlan globális károkat okozhatnak. A Föld készleteit nem kizsigerelő, megújuló energiatermelő megoldásokkal, új fejlesztésű konstrukciókkal még csak most barátkozunk. Mint fizikai jelenségek persze nem újak, hiszen már Einstein is foglalkozott a fotoelektromos jelenséggel, de idő kellet a megfelelő háttér‑technológia létrejöttéhez. A kristályos napelemek, bármilyen meglepő, már 1954 óta tömeggyártásban vannak.

Álom és megvalósulás

Bár most már meglehetősen nagy a hazai kínálat a photovoltaikus (PV), magyarul csak napelemnek nevezett, azonnal és valós időben elektromos áramot előállító szerkezetekben, közülük is kitűnik ez az egyedi magyar fejlesztésű konstrukció. Nem más, mint egy szokványos égetett tetőcserépnek látszó, speciális plasztik tetőfedő elem, és egy napelem-cella összeházasítása, ezek minden előnyeivel.

Tapasztalhattam, hogy egyre több emberben merült fel, miként oldható meg egy már kész családi ház napelemmel való áramellátása úgy, hogy nem hagyományos, nagy táblás – és szerintem nem túl szép – elemeket szerelünk fel, hanem egy praktikusabb, bővíthetőbb, egyszerűbb és esztétikusabb rendszert hozunk létre. Szerettünk volna egy mindenki számára elérhető megoldást találni. Elkezdtem törni a fejem, és egyszer csak magam előtt láttam a cserépbe oltott napcellát. Ebből lett a TMT Napelemes Tetőcserép Rendszer.” (Tóth Miklós feltaláló) 

A napelemes tetőcserép tulajdonságai

A napelemes tetőcserép előnye, hogy egyenként cserélhető és bővíthető. Az egyes elemek vezeték nélkül, egy speciális szabadalmaztatott érintkezőpárral kapcsolódnak, teljesítményük összeadódik. A meghibásodott cserép éle világít, tájékoztatva erről a tulajdonost. Ezután a megrongálódott darab egyszerűen kicserélhető, így nincs szükség a tető nagyobb megbontására. Nem kell megváltoztatni a meglévő, hagyományos tetőszerkezetet, tetőlécezést, egyszerűen csak ki cserélni a régit egy működő, áramtermelő újra, egy dologra ügyelve, hogy azok egymással érintkezési kapcsolatban legyenek. Ezzel a móddal a rendszer bármikor fejleszthető.
Néhány fotoelektromos cseréppel is elkezdhető a rendszer kiépítése, számuk tetszőlegesen, bármilyen elrendezési módban bővíthető újabb elemek vásárlásával. Egy számítógép üzemeltetéséhez már négy darab cserép is elegendő, egy hűtő működtetéséhez nyolc cserép szükséges. Három-ötszáz darab már biztonságosan kiszolgálja egy átlagos családi ház energiaigényét, beleértve az elektromos hálózatot és a fűtési rendszert is.

A napelemes tetőcserép ára

A bekerülési ár nagyságrendileg megegyezik a hagyományos napelemes rendszerekével, viszont kisebb összeggel kezdhető (5-6 ezer Ft), ugyanakkor a megtérülési idő várhatóan 40-50 százalékkal rövidebb. A szolár energia cserép bármely a piacon kapható DC/AC, DC/DC elektromos inverterrel használható, azokkal kompatibilis, a hazai és nemzetközi szabványoknak megfelelő névleges feszültséggel készülnek.

Akkumulátoros változat is

A napelemes cserép készül saját tölthető, speciális akkumulátorokkal is, ezért külső akkumulátorok alkalmazása és külön akku helyiség azokhoz nem kell. Napközben fény hatására elektromos energiatermelés megy végbe, mely folyamatosan felhasználható, miközben a saját, minden egyes cserépbe beépített akkumulátorok töltése is folyik. Éjszaka fény hiányában a napelemek nem termelnek, viszont a beépített akkumulátorok az energiát szükség szerint leadják. Emiatt a működés gyakorlatilag 24 órás üzemű.

Forrás

TOP 5