Skip to main content

 

Az ingatlan.com 2018-as hivatalos lakásár-adatok és kereseti statisztikák alapján megvizsgálta, hány évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres lakásért a régiós fővárosokban, azaz Budapesten, Bukarestben, Prágában, Pozsonyban és Varsóban.

Az eredmények szerint Budapest az elmúlt évek intenzív drágulása ellenére még csak középen áll a mezőnyben, Prága, de meglepő módon még Pozsony is előzi. 

A portál közleménye szerint az Eurostat adatai alapján valamennyi régiós országban jelentős volt a lakásdrágulás. Magyarországon a múlt év harmadik negyedében 31 százalékkal, Csehországban 32 százalékkal, Szlovákiában 21 százalékkal, Romániában 19 százalékkal voltak magasabbak a lakásárak, mint 2015-ben.

Valamennyi régiós fővárosra igaz, hogy az adott országban ott a legjelentősebb a lakáspiaci kereslet, ennek megfelelően az árak is magasabbak az országos átlagoknál. A trend abból a szempontból is hasonló, hogy a válság után nem csupán a lakásárak drágultak jelentősen, de a bérszínvonal is kiugróan emelkedett valamennyi környező országban.

Az átlagos négyzetméterárak Budapesten a múlt év harmadik negyedévére elérték a 540 ezer forintot,

EGY 50 NÉGYZETMÉTERES LAKÁSHOZ AZ ÁTLAGOS NETTÓ ÁTLAGFIZETÉSEK ALAPJÁN 7,5 ÉVET KELL DOLGOZNI.

(Mármint ennyit kéne, ha a fizetésünket az utolsó forintig eltennénk). Budapesthez hasonlóan Varsóban és Bukarestben is 7,5 évre jutó nettó bér kell egy 50 négyzetméteres ingatlanhoz. Prága és Pozsony kilóg a sorból, mivel mindkét városban több mint 8 évet kell dolgozni egy ekkora lakásért.

 

Forrás: ingatlan.com
 

Balogh László, az ingatlan.com szakértője azt is elmondta, hogy bár a lakáspiaci kereslet továbbra is erős a magyar fővárosban, az ingatlanárak növekedése érezhetően lassulhat a jövőben, mert a budapesti jövedelemarányos lakásárszínvonal már beérte a régiós fővárosokét.

Szerinte a jelenleginél lényegesen magasabb árszint hosszútávon csak akkor lenne elképzelhető, ha a budapesti jövedelmek is ugrásszerűen továbbnövekednének.

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5