Innovatív, egész éven át termelő, hidrokultúrás paradicsomnevelő üvegházat adtak át Veresegyházon.

Az átadással egybekötve zajlott Nagy István agrárminiszter fővédnökségével és jelenlétében az első szüret is Magyarország legkorszerűbb, mesterséges (HPS alapú) pótmegvilágítással ellátott növényházi beruházásában.

hirdetés

A beruházás teljes költsége 1,5 milliárd forint, melyből 500 millió forint vissza nem térítendő támogatás a Vidékfejlesztési Program „Kertészet korszerűsítése” című pályázati felhívásra benyújtott nyertes pályázatból kerül elszámolásra – írja közleményében a Veresi Paradicsom Kft.

A fejlesztéssel Magyarországon elsőként jött létre teljes éves termesztési képesség.

Ezzel lehetővé válik a téli időszak kevésbé minőségi import (főleg spanyol származású) paradicsom behozatalának mérséklése hazánkban.

A vállalkozás eddigi 95 százalékos exportra történő termelését újra tervezte, így jelenleg elmondható, hogy termelésének 70 százalékát a magyar piacon, míg a maradék 30 százalékot külpiacon értékesíti.

A termelő beruházás mellett, a vállalkozás saját forrásából ezért megvalósít egy oktatási és szemléletformálási célú kísérleti üvegházat is. A kutatás-fejlesztési, valamint látogatóközpontnak szánt épületben lehetőség nyílik a különböző termesztési technológiák előnyeinek és hátrányainak megismerésére, tévhitek eloszlatására az üvegházi termesztéstechnológiával szemben, fajtakísérletek végzésére a Kárpát-medence klimatikus viszonyaira alapozva.

Spektrális LED-alapú mesterséges megvilágításra irányuló, kertészeti célú, ipari méretű K+F tevékenység még nem zajlik sehol a világon. Így az üvegház átadását követően a Veresi Paradicsom Kft., a Tungsram Operations Kft., valamint a Szent István Egyetem háromoldalú együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá ipari szintű kutatási és fejlesztési tevékenység közös végzésére.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5