Skip to main content

 

Az Egyesült Államokban és Hollandiában közel járnak a mesterséges hús megalkotásához, amit az is bizonyít, hogy már az amerikai kongresszus is foglalkozik a kérdéssel.

A képviselőház által benyújtott javaslatban azt szorgalmazzák, hogy a földművelésügyi minisztérium dolgozza ki a laborokból kikerülő állati szövetek forgalomba hozatalának feltételeit.

hirdetés

Jövőre akár már az első mesterséges húst előállító gyár is megépülhet.

Öt évvel ezelőtt mutatták be az első mesterséges burgert, de az hamar elbukott: hiába tartalmazta a megfelelő mennyiségű fehérjét, a nulla zsír- és kötőszövettartalom sokat rontott élvezeti értékén – írja az agrarszektor.hu.

Ráadásul a száraz és ízetlen húsfalat negyedmillió euróba (79 millió forintba) került. A kutatások azonban nem álltak le. Lényegében arról van szó, hogy őssejteket vesznek rá az izomszövetté alakulásra.

A „totipotens", azaz szinte mindenné alakulni képes őssejt egyetlen példányából elméletileg 50 nap alatt 10 tonna húst lehetne gyártani.
A lehetőség, hogy szinte a semmiből teremtsenek értékes fehérjeforrást, természetesen tőkeerős befektetőket vonzott a laboratóriumokba. Köztük az orosz felmenőkkel rendelkező Szergej Brinnel, a Google egyik alapítójával, aki most a holland MosaMeat vállalkozásba szállt be. A cég már jövőre megépítené az első mesterségeshús-gyárat.

A Microsoft alapítója, Bill Gates és a brit milliárdos, Richard Branson viszont inkább a kaliforniai Memphis Meats-ben látnak fantáziát, amelyik azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2021-ig piacképes laborhús-termékekkel jelenik meg.

One Green Planetcikke szerint a cég egyetlen biopsziával, azaz élő állati szervezetből vett szövetrésszel képes 10 ezer marha húsának megfelelő húsmennyiséget előállítani.

Az origo.hu is foglalkozott a Beyond Meat nevű céggel, amely szeretné a legélethűbben visszaadni a hamburger-fogyasztás élményét anélkül, hogy valódi marhahúst használnának. Hamburgerpogácsájukban kókuszolaj, borsó, valamint a véres hatás eléréséhez cékla is található.

Emellett arról is írtunk, hogy a tengeri finomságok kedvelői helyettesíthetik a rákokat és a különböző tengeri állatokat növényi eredetű alternatívákkal.

A nagy kérdés azonban az, hogy sikerül-e a fogyasztókat rávenni az átállásra? Egyáltalán nevezhető-e húsnak a laborszövet?

Megoldás lehet például úgy pozicionálni ezt a terméket, mint amelyik ökológiai szempontból a legjobb megoldás az emberiség számára, vagy amelyik a legkíméletesebb az állatokkal szemben.

De még ekkor is fontos, hogy a műhús állaga, színe, zsírtartalma – és ára is – hasonlítson az igaziéra. Különben úgy járnak vele, mint a 2013-ban bemutatott laborburgerrel.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5