Skip to main content

 

Az ezredfordulós generáció híres arról, hogy rengeteg hagyomás területet sodor nehéz helyzetbe különös fogyasztási szokásaival.

A sör, müzli, hagyományos szappan és a joghurt csak néhány azok közül a dolgok közül, amelyeket ők már egyáltalán nem fogyasztanak, vagy használnak. Azonban nem minden területen igaz ez.

hirdetés

A megváltozott fogyasztói szokások miatt rengeteg új lehetőség nyílik a vállalatoknak, hogy kiaknázzák a Z generáció által kedvelt dolgokat.

Ilyen például a műhús, amely igazán gyorsan növekvő, felkapott termékké vált. Egyre menőbb lett a vegán és a vegetáriánus életmód, és egyre több fiatal választja a hús különböző alternatíváit. A műhús igazából természetes. Különböző növényekkel és adalékokkal próbálják meg elérni, hogy az étel leginkább felvegye egy szép szelet hús formáját, valamint ízben is hasonlítson rá.

Ennek egyik célja, hogy kíméljék a környezetet, de sokan csupán divatból választják a környezetbarát megoldást.

A Z generáció alatt az 1990-es évek közepe és a 2000-es évek elele között született fiatalokat értjük, vagyis ennek a nemzedéknek az „idősebb része” már az egyetem befejezése előtt áll. Ők teszik ki az amerikai lakosság negyedét, és 2020-ra a vásárlások 40 százalékáért fognak felelni.  

2015-ben az Y-Pulse nevű cég, amely arra szakosodott, hogy az ezredfordulósok szokásait kutassa, megállapította, hogy a növényi alapú húsok és a tengeri herkentyűk egyre divatosabbak a diákok körében.

A Barclays hasonló felmérése arra az eredményre jutott, hogy például a Z generáció tagjai 57 százalékkal több tofut fogyasztanak, valamint 550 százalékkal több növényi tejet isznak, mint idősebb társaik.

Forrás: Impossible Foods - Facebook 

Ők az újonnan kialakult flexitáriánus mozgalom hívői, akik alig esznek húsokat és állati eredetű termékeket.

A Google Trends szerint soha nem volt még ekkora felhajtás a vegetáriánus diéta körül. Azonban nem csak a Z generáció érdeklődik a húsmentes étrend iránt. A következő három évben várhatóan 8,4 százalékkal fog nőni a műhús ipar,és 2020-ra eléri majd az 5,2 milliárd dolláros értéket.

A legtöbb ilyen cég az egyetemistákat és az egyetemi kampuszokat célozza meg, mert az ott elérhető korosztály a leginkább vevő az újfajta étrendre. A valósághű élményt is megcélozták a gyártók, és bizonyos ételeknél sikerült reprodukálniuk a „véres hús” kinézetét.

Az Impossible Foods véres hamburgereket kezdett el árulni szerte az Egyesült Államokban, viszont ezek teljes mértékben növényi összetevőkből készülnek. A Forbes szerint, a cég várhatóan 4 millió burgert fog eladni havonta. Az Impossible Foods befektetői között egyébként ott van Bill Gates is.

A Beyond Meat egy másik olyan cég, amely szeretné a legélethűbben visszaadni a hamburger-fogyasztás élményét anélkül, hogy valódi marhahúst használnának.

Az ő hamburgerpogácsájukban kókuszolaj, borsó, valamint a véres hatás eléréséhez cékla is található.

A tengeri finomságok kedvelői is helyettesíthetik a rákokat és a különböző tengeri állatokat növényi eredetű alternatívákkal. A New Wave Foods például algából készít rákhoz hasonlító ételt, az Ocean Hugger Foods pedig paradicsomból állít elő tonhalat.

Forrás: New Wave Foods - Facebook

David Benzaquen, az Ocean Hugger Foods vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemisták és az egyetemi kampuszok remek hely a kísérletezésre, mivel a felsőoktatási intézmények rengeteg élelmiszert vásárolnak, az egyetemisták pedig nyitottak az új dolgokra.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Facebook

TOP 5