Meghalt egy dél-karolinai középiskolás, mert túl rövid idő alatt ivott meg sok koffeines italt – állapította meg az orvosszakértői vizsgálat hétfőn.

A múlt hónapban a 16 éves Davis Allen Cripe először egy gyorséttermi tejeskávét fogyasztott, majd egy nagy doboz Mountain Dew szénsavas üdítőt és egy erősen koffeines energiaitalt, mindezt két órán belül, majd az osztályteremben összeesett – közölte Gary Watts, a dél-karolinai Richland megye igazságügyi orvosszakértője.

hirdetés

Watts csapatának szakértői megállapították, hogy a fiú halálát "szívprobléma, valószínűleg szívritmuszavar" okozta, amelyet "a koffein váltott ki".

Feltehetően szóba sem került volna a kiváltó okok között a kávé hatóanyaga, ha a tanúk el nem mondták volna, mit ivott a fiú, mielőtt elájult – tette hozzá Watts. A dél-karolinai Columbia egyik középiskolájának tanulója egy órával az ájulás után meghalt.

 

Szinte ledöntötte a torkán az energiaitalt a szemtanú szerint 

– idézte fel Watts.

Azt is elmondta, hogy a 16 éves fiú egészséges volt, fel nem ismert szívbetegségre semmilyen jel nem utalt a boncoláskor.

"Nem koffeintúladagolásban halt meg, nem a szervezetében talált koffeinmennyiség vezetett a szívritmuszavarhoz, hanem az, hogy rövid idő alatt kellett volna a sok koffeint megemésztenie, és az, hogy egy húzásra itta meg az energiaitalt" – hangsúlyozta a szakértő. 

Nem voltak egészségügyi problémái

Cripe súlya nagyjából 90 kilogramm volt, elhízottnak nem lehetett volna mondani. "Nem akarunk a kávé vagy a koffein ellen beszélni. Úgy gondoljuk, az embereknek oda kell figyelniük arra, hogy mennyit és hogyan fogyasztanak belőle, éppúgy, mint az alkoholos italokból" – magyarázta Watts, aki szerint Cripe-nak talán semmi baja sem lett volna ugyanennyi koffeintől más körülmények között.

A Mayo Klinika egy márciusi tanulmánya alapján napi 400 milligramm koffein fogyasztása "veszélytelen a legtöbb egészséges felnőtt számára". 

A caffeineinformer.com adatai szerint a McDonald's tejeskávéja 142 milligramm, a 0,6 literes Mountain Dew citrusos üdítő 90 milligramm, a 0,47 literes energiaital mintegy 240 milligramm koffeint tartalmaz.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5