Furgonból kezdte el árusítani a Zing hamburgert Csanda Eszter és Susánszky Ádám még 2013-ban. Ezzel kezdődött az a sikertörténet, mely tavaly már 600 milliós árbevételt hozott az üzlettársak által alapított We love beef Kft-nek.

Jó időben, jó helyen kezdett bele a mozgó vendéglátásba Csanda Eszter és Susánszky Ádám, az üzlet pedig olyannyira bejött, hogy a hirtelen felfejlődött vállalkozás ma már négy éttermet, két food truckot és a Street Food Karavánban egy állandó egységet üzemeltet, írja az origo.hu.

hirdetés

A cégnek azonban ez sem elég, a Zing Burger névre keresztelt márka képviselői franchise-hálózat kiépítésében gondolkodnak, de nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Horvát és Lengyelországban, valamint Romániában is.

Minek köszönhető a siker?

A Zing Burger nem mást, mint egy fast casual éttermet, illetve étteremláncot hozott létre négy éve. Lényegét tekintve a fast casual abban tér el a hagyományos gyorséttermektől, hogy a leadott rendelés után az ételek mindig frissen, pár perc alatt készülnek el, mely értékesítés nagyon megfelel azon fogyasztók számára, akik mindig időzavarral küszködve épp sietnek valahová.

Iyen emberből pedig sok van a nagyvárosokban, és nemcsak ebédidőben. 

A siker azonban nemcsak ennek köszönhető. A Zing láthatólag olyan helyen nyit éttermeket, ahol eleve nagy forgalommal lehet számolni, így eleve kalkulálni lehet azokkal a vásárlókkal, aki hajlandók egy kicsivel többet fizetni a minőségi ételekért, köztük a hamburgerért is.

Persze a Zing nemcsak hamburgert értékesít, az étlapon számos más kedvelt étel is megtalálható, így például a BBQ Csirkeszárnyak vagy a Grilled Cheese Szendvics, de kaphatók még más igen egyszerű ételek is, így például a sült hasáb vagy a chips burgonya, illetve a sült hagymakarika is. 

Elég csak megtekinteni az ételekről készült fotókat, és máris összecsordul az ember szájában a nyál.

A sikertörténetről, ezen belül arról is, hogyan készül a street food hamburger, 2016-ban a LifeNetwork rövid videót készített, mely alább tekinthető meg:

 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, Kép forrása: Facebook - Zing Burger

TOP 5