Skip to main content

Ha bárki megsüti ezt a kilós kenyeret, és posztolja az eredményt a közösségi oldalakon, biztosra veheti, hogy lesz olyan barátja vagy ismerőse, aki szintén elkészíti.

A recept alapján nem nehéz elkészíteni a finomságot, mert bátran állíthatjuk, hogy ez a kenyér egy igazi finomság, így kezdőknek is nyugodt szívvel ajánljuk.

hirdetés

Mikor egy barátunk posztolta az eredményt, a Facebookon, egyből tudatosult bennünk, hogy a kenyeret mi is meg fogjuk sütni. Meg is vettük a hozzávalókat, a lisztet bio minőségben, és izgatottan vártuk az eredményt.

Régóta terveztük ugyanis, hogy saját magunk fogjuk elkészíteni a kenyerünket, addig azonban, míg nem láttuk meg a posztot a közösségi oldalon, nem tudtuk, melyik receptet alkalmazzuk, hisz elég sok van a különböző weboldalakon.

Mivel tavasszal költöztünk egy kertségbe, elkezdtük a részbeni önellátásunkat zöldségek és gyümölcsök termesztésével, eltervezve azt, hogy amit tudunk, előállítjuk mi, magunk, hisz nem kis örömöt okoz a finom ételek elkészítése mellett az, ha evés közben arra gondolunk, hogy az ebéd például nem, vagy csak alig kerül valamibe. (Adott esetben például összesen 100 forintba, hisz a rizs köretért csak fizetnünk kellett ennyit, míg a lecsó alapanyagaiért semmit.)

Mindez abba az elképzelésünkbe illeszkedett, hogy ahol lehet, csökkentjük a költségeket, ha már vidékre költöztünk, egyben jobb és egészségesebb ételeket fogunk enni, mint korábban a városban. Ehhez megvettünk egy könyvet is, mely segíthet az immáron programmá szélesedett költségcsökkentés elérésében, hisz az árammal, vagy a fűtéssel, de még a vízzel is sokat sprórolhatunk, ha adott ehhez a könyvben részletesen leírt koncepció.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

TOP 5