Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aelelmiszer1.jpg 

Hétéves mélypontra esett idén az élelmiszerek világpiaci ára. De hogy lehetnek egyre olcsóbbak az ételek, miközben egyre több éhes szájat kell etetni? Az okok változatosak, de valószínű, hogy nem örülhetünk sokáig az olcsó élelmiszernek.

Már középtávon drágulás várható, néhány szerencsétlen időjárási fordulat pedig könnyen megroppanthatja a világ mezőgazdaságát, és a mostaninál is durvább menekültáradatot indíthat el. A jövőben minden a takarékosságon és felkészültségen múlik majd, ezen a téren még van hova fejlődni.

A 2008-ban kezdődött válság óta nem volt ilyen olcsó az élelmiszer: az ENSZ szervezetének (FAO) élelmiszerár-indexe hét éves negatív rekordon, 155,7 ponton állt augusztusban. Úgy tűnik azonban, hogy az alacsony áraknak nem sokáig örülhetünk.

A mezőgazdaság az egyik legkiszámíthatatlanabb teljesítményű ágazat, az árak ingadoznak, hosszabb távon pedig inkább drágulásra lehet számítani, sőt, durva ársokkok és azokból kibontakozó szélsőséges forgatókönyvek is elképzelhetőek.

Hogyhogy csak ennyi?

Mik alakítják az élelmiszer árát, egyáltalán mi az az élelmiszerár-index, ami alapján a FAO a változásokat jelzi? Az indexet öt alapélelmiszer-csoport ára alapján számolják ki:

  • szemes termények
  • cukor
  • növényi olajok
  • húsfélék
  • tejtermékek.

Ezek közül a húsfélék kivételével mindegyik ára drámaian csökkent augusztusban, az előző év augusztusához képest az index több mint 40 ponttal lett kevesebb. Ez természetesen csak egy világpiaci viszonyítási pont, nincs feltétlen azonnali összefüggésben azzal, hogy a feldolgozott termékeknél milyen árakat látunk kiírva a magyar boltok polcain, közelítő képet azonban mégis ad az élelmiszerek árának alakulásáról.

A piaci árakat az élelmiszereknél is a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg, a mostani helyzet oka röviden annyi, hogy az utóbbi időben a termelési oldal jobban teljesített, mint amennyire az élelmiszerek iránti igény nőtt. Egyes termékcsoportokra lebontva viszont más-más tényezők állnak az egy hónap alatt bekövetkezett 7-10 százalékos árzuhanás mögött.

  • A tejtermékeknél a közel-keleti és az észak-afrikai készletek feltöltődése, és az orosz embargó;
  • a növényi olajoknál a pálmaolaj-piacon jelentkező túlkínálat;
  • a cukornál a fő előállító Brazília pénznemének leértékelése;
  • a szemes terményeknél pedig az elmúlt pár év, rekordokat döntő terméshozama és az erős dollár a fő mozgatórugók.

Az eseti tényezőkön kívül a képhez sokat hozzátesz Kína gazdaságának lassulása, illetve az ettől való félelem a piacokon, és az alacsony olajár. A mezőgazdaság viszonylag energia-intenzív ágazat, a termeléshez és a termények szállításához is sok energiát használunk, melynek nagy része kőolaj.

Az olajpiac tavalyi összeomlásakor a 100 dollár környéki hordónkénti olajár hirtelen lezuhant 47 dollárra, ahonnan aztán idén nyárra visszakúszott 62-re. Ez még mindig nagyon olcsó a korábban megszokotthoz képest, és hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdaságban is alacsonyabb szintre álltak be a termelési költségek.

Reális, hogy olcsó, de már nem sokáig

Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója szerint ugyanakkor a mostani, olcsóság valójában közelebb áll a reálishoz, mint a 2006-2012-es időszak durván magas árai. Talán kevésbé gondolnánk, de az élelmiszerpiacon is ugyanúgy jellemzőek az árbuborékok.

A világgazdasági válság időszakában például rengeteg tőke menekült ki a pénzpiacokról az árupiacok, így az élelmiszerpiacok irányába is,

ez pedig még egy nagy lapáttal rátett a rossz idő és a magas olajár okozta emelt árakra. Ehhez a mesterségesen felduzzasztott árszínvonalhoz képest jött most a konszolidáció.

Viszont ez az olcsóság nem azt jelenti, hogy most végre beállt egy kellemesen alacsony ár, és a jövőben is ez lesz a mérvadó az élelmiszerpiacon. Az előrejelzések szerint az élelmiszer-termelés nagy kihívások előtt áll, amelyeket néhány okos lépéssel középtávon még mindenképp megugorhatunk. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy egyre gyakrabban fordulhatnak elő olyan események, amelyek válságba taszítják a mezőgazdaságot. Ezért hosszabb távon a

még a mostaninál is szélsőségesebb áringadozásra számíthatunk az élelmiszerpiacon, ráadásul eleve egy magasabb szinthez képest.

Egyre több emberre ugyanannyi föld

A Föld lakossága lassuló tempóban ugyan, de folyamatosan nő, és hacsak nem jön közbe addig valami, 2050-re már 9 és 10 milliárd fő között lesz. Ezt az embertömeget etetni kell, mindezt úgy, hogy a népességnövekedéssel párhuzamosan a mezőgazdaságra fordítható földterületek mennyisége minimum stagnál, de inkább csökken: az urbanizált részek száma és területe is egyre nagyobb, ráadásul folyamatosan vonnak ki olyan részeket a termelésből, amelyeken a felelőtlen gazdálkodás miatt tönkremegy a talaj vagy a klímaváltozás miatt kiszáradnak.

aelelmiszer3.jpg

A rohamtempóban növekvő népesség ellátásának problémája régóta foglalkoztatja az emberiséget, a leghíresebb vészmadár a témában Thomas Malthus 18. századi angol demográfus volt, akinek elmélete szerint a születésszám mértani haladvány szerint emelkedik, viszont az élelmiszer-termelés csak számtani haladvány szerint. Ennek következtében egy emberre egyre kevesebb étel jut, ami általános éhezéshez, nyomorhoz, és háborúhoz vezet majd. Malthus számításai nem jöttek be, mivel nem vette figyelembe a technológiai fejlődést, ami időközben óriásit dobott a mezőgazdaság terméshozamán. Ettől függetlenül maga az elméleti alapprobléma ma is fennáll:

a népességnövekedésnek nincs elméleti korlátja, de a Föld erőforrásai végesek,

és nem létezik olyan technológia, ami ezen változtatni tudna, maximum a határokat tudjuk még kijjebb tolni egy darabig.

Kevés vizünk van, de azért pocsékoljuk

Ehhez adódnak hozzá a környezeti problémák, amelyek egyébként szintén nem függetlenek az egyre több ember egyre nagyobb erőforrás-használatától. A legkritikusabb a víz kérdése: mezőgazdaság a világ vízfelhasználásának 70 százalékáért felelős, ráadásul a világ élelmiszer-termelésének egyharmadát olyan területek adják, ahol a víz rohamosan fogy.

ahusmarha2.jpg

Ha a vízpazarlást a mostani tempóban folytatjuk, 15 év múlva 40 százalékkal kevesebb vizünk lesz, mint amennyire az emberiségnek szüksége van. A víz közvetve vagy közvetlenül az élelmiszerek legjelentősebb alapanyaga, szóval ha drágul a víz, minden drágul, a fenti információk alapján pedig ahhoz csoda kellene, hogy ne dráguljon.

Az sem sokat segít a helyzeten, hogy a legfontosabb erőforrásunk felhasználása még mindig példátlanul pazarlóan folyik. Egy közelmúltban készült felmérés szerint a nagy élelmiszergyártók többsége egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy a víz hamarosan szűkös erőforrásnak számít majd. A Ceres nevű fenntartható vállalkozással foglalkozó non-profit szervezet 37 nagy gyártót pontozott aszerint, hogy ők és beszállítóik mennyire bánnak takarékosan a vízzel, és hogy van-e egyáltalán bármilyen vízstratégiájuk.

Összesen 100 megszerezhető pontból 31 gyártó 50 pont alatt teljesített,

ami jól mutatja, hogy a téma mennyire nem hangsúlyos még mindig a cégek többségénél.

Ha betesz az időjárás

A klímaváltozás minden más gazdasági ágnál jobban befolyásolja a mezőgazdaságot. Az IPCC szerint a globális melegedés egyértelműen rontja az ellátásbiztonságot, elsősorban a termelésre gyakorolt hatásai miatt: várakozásaik szerint a következő egy-másfél évtizedben még nem lesz számottevő változás a gabonafélék terméshozamában, de

a legújabb jelentés a 2030-2050-es időszakra már 10-25 százalékos visszaesést jósol.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az élelmiszerek ára a legrosszabb esetben 84 százalékkal kúszhat feljebb.

aelelmiszer2.jpg

A klímaváltozással a fő probléma nem is az általános melegedés, sokkal inkább az, hogy egyre szélsőségesebbé válik tőle az időjárás. A gazdálkodók akkor tudják a maximális terméshozamot elérni, ha nagyjából sejtik, hogy milyen viszonyok várhatók a földjeiken. A klímaváltozás pontosan ezt a fajta tervezhetőséget nehezíti meg, akármelyik évben előfordulhat olyan nem várt időjárási körülmény, ami tönkreteszi a termést. Az aszály ugyanúgy rossz, mint túl sok csapadék miatti árvíz és belvíz. A gabonanövények közül a búza a legérzékenyebb, esetében a Klímaváltozási Panel pesszimista becslése szerint már egy évtizeden belül 2 százalékot visszaeshet a termés.

A mezőgazdaság ráadásul ugyanabban a nehéz helyzetben van, mint a gazdaság összes többi ága: úgy kellene növelnie a termelést, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását közben leginkább csökkenti. A szektor jelenleg az összes kibocsátás 24 százalékáért felelős, és ennek minden további emelkedésével a mezőgazdaság maga alatt vágja a fát: minél inkább érvényesülnek az éghajlatváltozás hatásai, annál könnyebben előfordulhat, hogy hiába fordítunk hatalmas energiát a termelésre, a hozamok összességében csökkenni fognak.

Könnyen belecsúszhatunk a katasztrófába

De hogy nézne ki egy rosszabb év az élelmiszerpiacon? Az angol Lloyd's biztosító készített idén egy katasztrófa-forgatókönyvet arról az esetről, ha ugyanabban az évben több szerencsétlen tényező együttállása következne be. A Lloyd's szcenáriójában a legérdekesebb, hogy eszerint nem is kellene semmi példátlannak történnie ahhoz, hogy negatív spirál induljon be az élelmiszerpiacon, és egészen durva helyzet álljon elő:

a bekalkulált események mindegyike megtörtént már a közelmúltban, csak szerencsére eddig még nem egyszerre.

A feltételezésben leírt válsághelyzet oka a magyarázat szerint a globális élelmiszerláncok és piacok egymásba ágyazottsága, a szereplők ezer ponton egymáshoz kapcsolódása. Normális működés esetén ez sok pozitívumot is hordoz, de bőven benne van a dominószerű borulás lehetősége is. Ha beüt a krach, láncreakció indulhat be, aminek rengeteg vesztese lesz.

A feltételezett élelmiszersokk a közeli jövőben játszódik, kiindulópontja néhány szerencsétlen (a klímaváltozással egyre gyakoribbá váló) időjárási fordulat, amelyek ezúttal ugyanabban az évben következnek be: az El Nino felmelegedő fázisa óriási áradásokat eredményez Észak-Amerikában, amik tönkreteszik a búza, a kukorica és a szójatermés jelentékeny részét.

Indiát szárazság sújtja, a szomszédos Nepálban, Bangladesben és Pakisztánban pedig durva esőzések miatt árvizek, földcsuszamlások keletkeznek. Mindeközben Ausztráliában és Délkelet-Ázsiában egyes részein szárazság van. Az egészet tetézi néhány szója- és búzakártevő elterjedése, amelyek Dél-Amerikában és a Oroszországban jelentősen visszavágják a várt hozamokat.

A forgatókönyv azzal számol, hogy ha mindezen események együttesen bekövetkeznének, akkor abban az évben a világ búzatermése 7, kukoricatermése 10, rizstermése 7, szójatermése pedig 11 százalékkal csökkenne.

Ez nem is tűnik olyan soknak, de a becslés szerint szója és a kukorica ára egy ilyen termelési sokktól a 2000-es érték négyszeresére nőne, a rizs ára 500 százalékkal ugrana meg. Az euró árfolyama jelentősen gyengülne, az amerikai és az európai tőzsdék 5-10 százalékot zuhannának. A katasztrófán mindenki nagyot bukna, kiváltképp a déli országok, amelyek egyébként is fokozottan viselik a klímaváltozás terheit, népességük növekszik, politikailag instabilak és közben nem önellátóak élelmiszerből.

Ezeken a helyeken egy ilyen felállás hatásai beláthatatlanok lehetnek, polgárháborúk, éhséglázadások törhetnek ki, és az éhezők száma újra átmehet emelkedőbe. Egyes elemzők a 2010-ben kezdődött arab tavasz kiváltó okai között tartják számon az akkori magas ételárak miatti társadalmi feszültségeket, pedig azok az árak még sehol sem voltak ahhoz képest, amikkel a Lloyd's számol. 

És persze a képhez az is hozzá tartozik, hogy már nem abban a világban élünk, amikor az emberek hajlandóak bármekkora szenvedést eltűrni a hazájukban, miközben akár odébb állni is lenne lehetőségük. A klímaváltozás, azon belül is

egy-egy rossz időszak a mezőgazdaságban soha nem látott mértékű népvándorlást indíthat be a fejlett országok felé,

amelyek már néhány százezer háborús menekülttől is teljes káoszba csúsztak.

Katasztrófa nem feltétlen, de nehézségek biztosan lesznek

Ha a durva ársokkok valószínűsége nem is túl nagy a közeljövőben, van néhány olyan trend, amely már a következő évtizedben biztosan éreztetni fogja a hatását. Az egyik ilyen a hús iránti kereslet növekedése, mondja Potori Norbert. A növekvő életszínvonalú országokban egyre több húst esznek az emberek, a hústermelésnek viszont jól látható korlátai vannak, már csak az ágazat hatalmas vízigénye miatt sem.

A másik kulcsprobléma a legpraktikusabb húsállatok fő táplálékaként használt szója termesztésének nehézségei. A világ vezető szójatermesztő országai, az USA, Brazília és Argentína már nem fogják tudni tovább növelni a szójaföldek területét, ráadásul Argentínában fenntarthatatlan termelési szerkezetet működtetnek.

Új országok beszállása pedig pontosan a klímaváltozás miatt kérdéses. A hús tehát szinte biztosan érezhetően drágulni fog, főleg a feltörekvő piacokon, és a nagyobb igényű marha és sertés rovására a baromfi, a tenyésztett halak és egyéb vízi élőlények térnyerése várható.

ahusmarha.jpg

A jövőben várhatóan arra is számíthatunk, hogy a drága élelmiszerek és nyersanyagok hatására az országok stratégiai okokból élelmiszer-önellátásra törekszenek, mondja az AKI szakértője. Mindenki érzi, hogy a jövőben szélsőséges helyzetek állhatnak elő az élelmiszerpiacon, ezért aki csak teheti, bebiztosítja magát. Más kérdés, hogy ezt nem mindenki tudja megtenni.

Jelen pillanatban a világ számos országa szorul ételimportra, ők pedig elég nagy bajba kerülhetnek, ha nem lesznek képesek megvalósítani az önellátást és külső piacokról kell drágán behozniuk az élelmiszert. Az olajkalifátusok nyilván ki fogják tudni fizetni a magasabb árakat is, de a szintén behozatalra szoruló szubszaharai országok borítékolhatóan nem fognak jól kijönni a dologból.

Az, hogy Magyarországot hogyan fogja érinteni mindez, nagyban függ attól, hogy a magyar termelők mennyire tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az ország alapvetően kedvező helyzetből indul, mert területének nagy része termelésre alkalmas, és nettó exportőrként vagyunk jelen az élelmiszerpiacon, tehát az önellátás itt biztosított. A dolog kevésbé biztató oldala a magyar mezőgazdaság néhány téren jelentkező viszonylagos technológiai elmaradottsága, és az, hogy a magyar termelők közül sokan nincsenek eléggé felkészülve a változásokra, tervezés, bebiztosítás terén volna még mit tanulniuk. A nagyobb ingadozásokra magasabb szintű tervezéssel és fejlettebb technológiával lehet jól felkészülni, ezen a fronton itthon még bőven van teendő. A jelenlegi állapotokat alapul véve előfordulhat, hogy nagyobbat bukunk majd egy-egy rossz éven, mint amennyit profitálni tudunk a jókból.

A magyar mezőgazdaság sebezhetőségének másik eleme az exportált magyar termékek jelentős részének könnyű helyettesíthetősége. Magyarország főleg alacsony hozzáadott értékű, alapvető termékeket értékesít a világpiacon, amelyeknek egyrészt rengeteg versenytársa akad, másrészt nagyon érzékenyek az árak alakulására. Minél speciálisabb, helyhez köthetőbb, több hozzáadott értéket képvisel egy termék, annál kevésbé érintik az alapanyagok áringadozásai.

Ügyesen azért ellavírozhatunk  

Potori Norbert szerint ugyanakkor nem kell kétségbeesni, legalábbis középtávon biztosan nem. 10-15 évnél hosszabb távú előrejelzéseket fenntartásokkal kell kezelni, ezen a távon pedig biztosan meg lehetne oldani a Föld élelmezését. A mezőgazdaságban ma rengeteg az észszerűtlenség, ha csak ezeket tennénk helyre, nem lenne gond az élelmiszer-termeléssel hosszabb távon sem. A legfontosabb probléma például az iszonyatos pazarlás, ami a termelés első pillanatától az étel asztalra kerülésééig minden lépésnél jelentkezik.

Már a rossz technológiából és a kártevőkből adódó termelési, szállítási és tárolási veszteséget is 20-30 százalék környékére teszik a fejletlenebb gazdaságokban, ehhez adódnak hozzá a feldolgozás, az értékesítés és az otthoni fogyasztás során keletkező plusz veszteségek. A fejlett világban a már kész élelmiszer kidobása is jellemző, a legtöbbet fogyasztó gazdag országokban 30-40 százalék landolhat a kukában. Ez világviszonylatban azt jelenti, hogy

a megtermelt élelmiszereknek akár a fele nem hasznosul, jelentős részüket pedig konkrétan kidobjuk.

Az erőforrások pazarló használata szintén nagyon jellemző, ma már a rendelkezésre álló és rohamosan terjedő precíziós technikák használatával nem kellene a mainál több inputot (például vizet) fogyasztanunk ahhoz, hogy akár jelentősen nőjön a termelést. Nagyot dobna az ellátásbiztonságon, ha semmi mást nem tennénk, csak okosabban bánnánk a meglévő erőforrásainkkal.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Képek: pixabay