Skip to main content

 

Van egy család, 18 hektár tulajdonosai a Gyimesekben, és nemrég úgy döntöttek, felosztják a területet, hogy egy olyan közösséget hozzanak létre, amelyben nem csak ők, hanem minden tag boldog, és amely egymás kölcsönös segítésén alapul.

A táj festői, a levegő friss, úgyhogy akinek kedve van ott lakást, nyaralót, vagy bármit építeni, azt szeretettel várják. 

A terület, amelynek egy része felosztásra kerül, Gyimesfelsőlok Ciherek nevű részén fekszik. Az arra pályázó személyek, családok, közösségek, intézmények, vállalkozások stb. jogot kapnak, hogy ezeken a parcellákon saját tulajdonú üdülőt (víkendházat, nyaralót), kereskedelmi vagy szolgáltató egységet építhessenek. A terület nagyobb része közös kezelésben marad, biztosítva a sportolás, túrázás, flekkenezés, pihenés stb. lehetőségét.

hirdetés

A Ciherek a Doszpod-házaspár (Botond és Erika) tulajdona. A projektben jelenleg ők ketten, mint alapítók és egy befektetni szándékozó érdeklődő van benne. A terület egy hónappal ezelőtt vált jogtisztává, és rögtön nyilvánossá is tettek egy felhívást a szándékukról. 

Azt azonban még nem tudják, hogy amennyiben nagyszámú érdeklődő akad majd, milyen szempontok szerint szelektáljanak, illetve pontosan milyen típusú lesz az együttélés, mik lesznek az ezt meghatározó szabályok: egy biztos, szeretnék, ha a lehető legnagyobb mértékben önfenntartó, egymás kölcsönös segítségén, a hagyományos székely közösségi szabályok betartásán alapulna.

"Jelenleg is több magánszeméllyel egyeztetünk, beszélgetünk. Van aki a térségben él, van aki Németországból kacsingat visszafele, de inkább a következők határozzák meg az alapjelleget: egy civil szervezet, amely a nehezebb sorsú embereket képviseli. Egy gazdálkodó szervezet, mely a jó teljesítményéről közismert." És átlagos magánszemélyek egy csoportja. Légyegében csak egy közös van a háromban: saját és a közvélemény szerint is, még tudnak mosolyogni.

Banális, elcsépelt dolog? Álmodozás?

"Pedig mi ebben látjuk a dolgok nyitját. Szóval ennek a három pontnak az összekötésén munkálkodunk. Hál' istennek, jelenleg biztatók az eredmények. De, ha e kicsi és jelentéktelennek tűnő ügyben sem tudjuk megszervezni a szélesebb társadalmi összefogást, akkor vélhetően más utat kell majd keressünk, így teret kell engedjünk a befektetőknek, a magánérdekek dominanciájának. Szóval még minden nyitott, de reményeink szerint a mosoly fogja meghatározni a leendő közösség együttélési szabályait. Sem szekta, sem politika, sem egyéb, efféle nyalánkság, de persze a pénzügyi alapok racionális világát mi sem tudjuk figyelmen kívül hagyni" -mondta el Doszpod Tibor a TOTB-nek.

A potenciális lakók motivációja is sokrétű lehet: 

Építkezhetnek a kikapcsolódásra vágyók is, hiszen a terület a maga hegycsúcsban végződő részével ideális táborozóhely. De mehetnek azok is, akik nem nyaralót, hanem nyárolót építenének (csángó nyári életformához, és munkákhoz köthető lak), akik állattartással szeretnének foglalkozni, vagy akik megtermelnék a szükséges ennivalót maguknak, de ehhez jelenleg nem rendelkeznek megfelelő területtel.

Nemrégiben jelent meg a projekt honlapján egy bejegyzés, ami arról szólt, hogy a házaspár előzetes egyeztetést folytat Fikó Csabával, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnökével, annak reményében, hogy hamarosan a mozgássérültek is gazdálkodásba fognak a Gyimesi hegyekben.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

TOP 5