Skip to main content

 

Akiknek fontos az egészséges étkezés, illetve azok, akik fogyni szeretnének, az ételek kiválasztása mellett folyamatosan belebotlanak egy másik kérdésbe is: kevésszer egyenek sokat vagy sokszor keveset?

Sőt, olyan drasztikus elképzelések is keringenek, hogy a fogyókúra akkor a legjobb, ha egyszerűen nem is eszünk semmit, mert akkor a súlyvesztés garantált. Vajon mi az igazság?

Sokszor keveset vagy kevésszer sokat?

Annak ellenére, hogy a világhálón időről időre feltűnnek olyan kutatások és vizsgálati anyagok, melyek határozottan bizonyítják, hogy a testnek nagyon is jót tesz, ha kevésszer eszik sokat az ember, ez az állítás valójában messze nem igaz. A szakemberek ugyanakkor abban egyetértenek, hogy egészségesebb, ha a napi 4-5-szöri étkezésre áll be az illető, hiszen így lehet elérni gyors anyagcserét és optimális tápanyag felhasználást.

hirdetés

„Amikor ritkán eszik sokat, akkor a szervezete egyfajta túlélő üzemmódba kapcsol, ráadásul egyszerre nagyon megterhelő nagy mennyiségű ételt lebontani. Számára ugyanis ez azt az üzenetet hordozza, hogy egy teljes nap alatt csak 1-2 alkalommal jut tápanyaghoz, így azt bizony nagyon be kell osztani. Ez különösen igaz akkor, ha a ritka étkezések még rendszertelenek is. Ha csak kevésszer kap 'üzemanyagot' a szervezetünk, akkor bizony raktároz, amit csak tud, hogy mindig tudjon a tartalékokból energiához jutni. Ezzel szemben a napi 5-szöri, vagyis a durván 4-5 óránkénti étkezéssel a tápanyagbevitel optimális és rendszeres lehet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor ki kell enni a hűtőt, a lényeg éppen az, hogy annyi tápanyagot vigyünk be, amennyire éppen szüksége van a szervezetünknek. Például egy alma elfogyasztása is étkezésnek számít, tehát tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni. Ez pedig nagyon pozitív hatással lesz a szervezetre: az anyagcserénk gyors lesz, a tápanyagok lebontása, hasznosítása is kevesebb energiát igényel, és megkönnyíti a szerveztünk munkáját, ennek következtében pedig az energiánk több lesz, emésztésben részt vevő szerveink munkáját is megkönnyítjük” – mondja Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

A fogyókúra sohasem jelent nem evést!

Természetesen az ember akkor tud fogyni, ha kevesebb energiát visz be, mint amennyit felhasznál, illetve, ha növeli az energia felhasználást, vagyis aktívan mozogni kezd. Ám ez sohasem jelenti azt, hogy el kell hagyni az étkezéseket! „Fogyókúra esetén különösen fontos, hogy a szervezet rendszeresen jusson tápanyaghoz, hiszen ha nem így van, akkor – ahogyan azt már említettem is – raktározni kezd. A gyakoribb étkezésekkel ez a folyamat megállítható. Sokakban felmerül a kérdés, hogy a több étkezéssel hogyan is lehet fogyni, hiszen az több ételt is jelent. Természetesen csökkenteni kell a naponta bevitt összkalória mennyiségét, és ezt a csökkentett értéket kell elosztani 5 alkalomra" – állítja a szakértő.

És ez nem minden. A cikk itt folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Oli Kellett

TOP 5