Skip to main content

Ha százszor ennyi teremne batátából Ásotthalmon és környékén, azt sem győznék eladni. A tévésekből lett gazdálkodók szerint a település az édesburgonya központja lehet.

– Édesapám, Váraljai Dénes televíziós is vállalkozó szellemű volt, ő kezdett húsz éve batátát termeszteni Ásotthalmon. Addig-addig kísérletezett, míg rájött, hatékonyan boldogulni lehet ezen az éghajlaton az egyébként dél-amerikai növénnyel. A homokos talaj, a sok napsütés, a forró nyár kifejezetten kedvez a batátának. Elkezdte a szaporítást és termelést, és létrehozta a Batáta Baráti Kört, mert tudta, minél többen foglalkoznak ezzel, megosztva a tapasztalataikat, annál jobb – idézte fel a kezdeteket Váraljai Tamás, a családi vállalkozás vezetője.

hirdetés

– Ásotthalom akár batátaközpont lehet – teszi hozzá Váraljai Tamás, aki szintén tévés producerből váltott gazdálkodásra. Egyre terjed a zöldség híre, és hogy sok finom étel készíthető belőle. Még Borbás Marcsi is forgatott róla a Gasztroangyal című műsorában. Idén 3 ezer termelőnek adtunk el palántát, és a számuk évről évre nő.

A baráti kört az édesapa fogja össze, a vállalkozást Tamás és öccse, a közgazdász végzettségű László irányítja. Összesen 10 hektárnyi saját és bérelt földön termelnek batátát, csomagolják, felvásárolják a többi termelőtől is, és értékesítik. A napokban szedik fel a földeken az utolsó szem batátákat, kisebb földdarabokról ásóval kifordítják, kézzel felszedik.

A palántát januárban kezdik nevelni, május végén ültetik ki, és egészen a fagyokig hagyják érni a gumókat. Nyolc fajtával foglalkoznak, különféle színűekkel és formájúakkal kísérleteznek. Kifejezetten jó áron termelhető zöldség. Ásotthalom meg tudna belőle élni, mert Tamás szerint ha százszor ennyi teremne, akkor se győznék eladni. Tonnaszámra veszik a fővárosban és környékén, aki interneten rendel, annak pár kilót is postára adnak. Decemberre elfogy az idei termés, és átveszi a helyét az import. A homok azért előnyösebb is a batátának, mert szép formájúra nő meg benne a gumó. Most egy tőről 1-1,5 kilót szednek le, vagyis hektáronként 30-40 tonna terem, de már dolgoznak az újabb, hatékonyabb módszereken. Fajtától függően egy gumó akár 20–60 dekásra is megduzzad, és a hosszúkástól a kerek tömöttig változatos a formája. A fehér színűt a cégvezető sült krumplihoz hasonló köretnek, az ismertebb sárga húsút salátába, krémlevesnek, muffinhoz, pürének ajánlja, a valamivel drágább lilát pedig leginkább érdekességnek. A levelét állati takarmánynak használják fel.

Utánanéztünk, a nagybani piacokon 500-600 forintért elérhető a batáta kilója, hipermarketben 1000-1100 forintért kínálják. Annak ellenére, hogy édesburgonyaként emlegetik, nincs köze a krumplihoz, a hajnalkafélék családjába tartozik. Glikémiás indexe viszonylag alacsony, 33 körüli, ezért javasolják cukorbetegeknek, paleodiétásoknak.

Forrás

Kép: A homokos talaj, a sok napsütés és a forró nyár kedvez a batátának. - Fotó: Karnok Csaba

TOP 5