A Szerencsi csokoládéval bővülhet a hungarikumok listája – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Szerencsen, hangsúlyozva azt is, hogy most, amikor az uniós akadályok elhárultak, lehetőség nyílhat arra, hogy újra cukorgyárak épüljenek Magyarországon. A cél az, hogy a magyar piacot itthoni termékekkel lássuk el, és ne szoruljon importra az ország.

„Hungarikum lesz, biztos vagyok benne” – mondta szombaton a miniszter a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán. A Szerencsi csokoládét tradíciója és a magas szakmai tudás alkalmassá teszi, hogy hungarikummá váljon. A tárca vezetője – közölte a távirati iroda – szólt arról is, hogy a magyar édesipar újjáépítése, újjászervezése tart, jó néhány régi márkával, köztük a méltán híres Szerencsivel. A most átadott beruházásról szólva azt mondta: itt kézműves terméket gyártanak, igazi magyar, míves, finom terméket. Bár az üzemcsarnok elsősorban a gyártásé, de Szerencsnek ez turisztikai „látnivaló” is egyben, hiszen úgy épült meg, hogy a látogatók megismerkedhetnek a csokoládékészítés folyamatával. Megemlítette azt is, bízik abban, hogy a jó néhány évvel ezelőtt az uniós cukorgyártási szabályozás miatt lebontott szerencsi cukorgyár újra felépülhet. „Most, amikor az uniós akadályok elhárultak, lehetőség nyílhat arra, hogy újra cukorgyárak épülhessenek Magyarországon. Van érdeklődés, szervezőmunkát folytatunk, Szerencs az első körben lehet, ahol felépülhet, újjáépülhet a cukorgyár” – mondta Fazekas Sándor. A cél az, hogy a magyar piacot magyar cukorral lássuk el, ne szoruljunk importra – közölte a miniszter, aki az avatás előtt megnyitotta az immár hetedik alkalommal meghirdetett Csokifesztivált.

Szerencsen 1923-ban épült fel a csokoládégyár, amelynek termékei világszerte ismertté tették a település nevét, amely Magyarország cukor- és édesiparának egyik fellegvára lett. A kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Bonbon Kft. 1996 áprilisában jött létre azért, hogy továbbvigye a nyolcvanéves szerencsi édességgyártás történelmi jelentőségű hagyományait. A cég termékei felölelik a szerencsi édesiparban egykor gyártott édességek jelentős részét: táblás csokoládék, kézi és gépi desszertek, töltött és töltetlen cukorkák, karamellák, cukor- és csokoládédrazsék, kenhető mogyorókrém, likőrös bonbonok, a méltán híres Melódia, a tradicionális, kézzel gyártott konyakmeggy egyaránt megtalálható a palettán.

Az édesipari társaság új, mintegy százötvenmillió forintba került üzemcsarnoka uniós, állami és magánpénzből épült meg, húsz-harminc új munkahely létesülhet a jelenleg száz embert foglalkoztató cégnél, amely az elmúlt üzleti évet 1,43 milliárd forint árbevétellel zárta, szerény nyereséggel.

Forrás: magyarhirlap.hu

Forrás

TOP 5