(Szerkesztő megjegyzése: Aki nem olvasta a cikk első két részét, az itt megteheti: http://goo.gl/fdjTVhttp://goo.gl/7BEn0)

Ismét kiváló filmet láthatunk a Védegylet megbízásából a Zöldpóktól. Bevezetőjük szerint „Európában illegális piacok nyílnak, mert a jó minőségű, termelői élelmiszer nem kapható az áruházakban. A kistermelők részben emiatt mennek tönkre világszerte. Az ENSZ vizsgálatai szerint az éhezők többsége korábban termelő volt.”

Miért is következhetett be mindez? Az áruházláncoknak helyt adó bevásárlóközpontok és szupermarketek, megtelepedvén az országban, egyszerűen elhódították az őstermelők elől a vásárlókat, és így a piacot is. Ahol pedig fennmaradhatott a piac, ott a helypénz mellett a hatósági előírások, a bürokrácia keserítik meg a hazai farmerek életét.

Közben pedig az  olvasható a privatbankár.hu oldalán http://privatbankar.hu/ingatlan/amerikaban-nem-epitik-hanem-bontjak-a-bevasarlokozpontokat-245275, hogy az internetes vásárlási szokásoknak egyre inkább hódoló amerikaiak miatt egyre több bevásárlóközpontot kénytelenek bezárni az üzemeltetők az Újvilágban, vagy átalakítani a bérlői struktúrát. Így a clevelandi Galleria at Erieview esetében az „üvegtetejű létesítmény egy részét fedett zöldségpiaccá alakítják át”.

A fedett zöldségpiac átalakítása azonban nemcsak a megváltozott vásárlási szokásokra vezető vissza. A változások azt tükrözik, hogy „a nagy, néha nyomasztó bevásárlóközpontok helyett ma már sokan előnyben részesítik az utcáról megközelíthető kisebb boltokat, amelyek környékén önálló éttermek, szórakozási lehetőségek találhatók.

A cikk nem tér ki arra azonban, hogy a plázákban kapható uniformalizált zöldségek és gyümölcsök, avagy az abból készített, mikróba tolandó félkész vagy fagyasztott termékek fogyasztása kapcsán sem Amerikában, - sem az azt kultúrájában szinte mindenben követő Európában -, egyszerűen nem maradhat egészséges az ember (http://www.paramedica.hu/201109/20_dietetika3/index.htm) , így sok amerikai kényszerből a minőségi termék felé fordult, és ezért vásárol a helyi, kis boltokban. Vagyis úgy látszik, az Egyesül Államokban már rájöttek arra, az őstermelő piac nem „végezhető ki”, sőt túléli a plázaszauruszokat. Ugyanez a folyamat figyelhető meg a film szerint Európában is, ahol illegális őstermelői piacokat nyitnak az emberek.

Hogy ne kelljen olyan csűrcsavaros utat bejárni, mint az amerikaiaknak, nem kellene mindenhol visszaállítani az őstermelői piacainkat? Hogy ez milyen nehézségekbe ütközik, azt jól példázza a Budapest VI. kerületében mindig is létező, közigazgatásilag a Hunyadi tér 4. szám alatt lévő őstermelői piac fenntartatása. http://lmv.hu/hunyadi Szerencsére a kormány is felismerte nem egész két éve, hogy az őstermelői piacokat vissza kell állítani, mint ahogy írtunk is erről korábbi cikkeinkben. Körülbelül egy éve indult a www.termelotol.hu oldal, mely naprakész információval szolgál, hol található piac, avagy mi honnan szerezhető be. Ez sokban segíti a tájékozódást, elég csak néhány kattintás. Kényelmesen.

Vagyis vásárolhatunk legálisan is, de ismert olyan példa, mint amivel a film kezdődik. A Káli-medencében működő piac illegális, abszolút illegális. Ahogy elmondja Harmathy Ildikó, semmiféle engedélye nincsen. A Káptalantótiba járó tömegeket azonban ez vajmi keveset érdekli, így a piac virágzik, hisz megteremtődött a „patent” a termelő és a vevő között. Ha ezek a piacok elszaporodnak, éppen a hatóság felléphet ellenük, de újabbak és újabbak fognak létesülni. Miért? Mert igény van rá. A nyilvánosság pedig az ilyen piacok mellé áll, így az anyagiakkal nem túlzottan bővelkedő hatóság nehezen tud fellépni a „polgári engedetlenséggel” szemben.  

Nem lenne akkor már jobb megfelelő jogi szabályozással a multik előnyét lebontani, a bürokráciából lefaragni, és ezzel életképes és olyan őstermelő piacokat felállítani, amelyek minőségi áruval látják el a vásárlókat?

És nem lenne jobb ez által egészséges gyermekeinkből egészséges felnőtteket felnevelni? (http://cultura.hu/psziche/tulsulyosak-a-gyerekek/) Valaki valaha felmérte azt a kormány részétől, hogy az őstermelőt sújtó adminisztratív és bürokratikus költségek beszedése helyett mennyit kell kifizetnie a társadalombiztosításnak a korszerűtlenül és egészségtelenül táplálkozó felnőtt átlagállampolgárok kezeltetésére? Csak Ángyán Úr vetette fel programjában idáig, hogy a chipsek forgalmazása miatt beálló kárt a gyártóknak kell viselniük a megemelt adók befizetésével, ha ők okozták a kárt, és nem az államnak a TB keretében, saját keretből?

Teljesen amerikanizálódnunk kell ahhoz, hogy kényszerűen megértsük, vissza kell térnünk a jól bevált ősi recepthez?

A válasz – röviden sommázva - a Zöldpók bevezetőjében olvasható: „Ha Ön vásárlóként szeretne változtatni ezen, érdemes termelői piacra járnia, mert ott jobb minőségű élelmiszerhez juthat, és ezzel segítheti a közelében élő termelőket is.”


Béer

Ajánlott cikkek: Járj a piacra! - A Tudatos Vásárlók és a Zöld Pók filmje - http://www.utajovobe.eu/hirek/elelmezes/325-vasarolj-helyi-termeket

Mi az, hogy nincs jonatán alma? – Fémzárasat vagy szabadat? (Kiváló film a Védegylettől) http://www.utajovobe.eu/hirek/elelmezes/299-mi-az-hogy-nincs-jonatan-alma

Túlsúlyosak a gyerekek - http://cultura.hu/psziche/tulsulyosak-a-gyerekek/

TOP 5