Skip to main content

Hála a több évtizedes keresztezésnek a modern paradicsom jól bírja a szállítást és remekül szaporítható, de... Csak egyetlen kis probléma van a modern mezőgazdaságok által előállított paradicsomokkal: nincs vagy csak alig van ízük. És éppen ez az, ami megnyitotta az utat a vásárlók és a kistermelők között. Az emberek egy része ugyanis nem vevő a tömegtermelésben előállított, ízetlen paradicsomokra, helyette olyan zöldségeket keresnek, amiknek nem csak a minősége, az íze is első osztályú.

Elrontották

Elrontottuk a paradicsomot: hangzott el a közelmúltban az American Association for the Advancement of Science (AAAS) találkozóján. Hogy mégis hogyan? Nos, a szakemberek szerint azzal, hogy megengedtük, hogy a növények szaporítói a termelők igényeit helyezzék előtérbe, szemben a vásárlók igényeivel, aminek következménye a paradicsom, amit nem eszünk szívesen.

Pedig rengeteg vizsgálat és tanulmány készült már arról, hogy a paradicsomban dús étrend, hála a növényben található anyagoknak, számos pozitív egészségügyi hatással bír.

Kiköszörülnék a csorbát

Szerencsére a jelenségre már a szakemberek is felfigyeltek, és megpróbálják kijavítani a hibát, méghozzá a genetika és a modern biokémia segítségével. A tapasztalatok arra utalnak, hogy az ételek ízét nem kizárólag a nyelvünkön található ízlelőbimbókkal, hanem az ételben található illóolajok segítségével érzékeljük.

Ezek a szájunk hátsó részébe kerülve az orrjáratokba jutnak, ahol az ízérzékelést segítik. A Florida Egyetem kutatója, Harry Klee és munkacsoportja az elmúlt években azon dolgozott, hogy elkészítse a tökéletes paradicsom receptjét. Ehhez összeállítottak egy 200 paradicsomfajtát tartalmazó kollekciót – kis- és nagytermelőktől származó termékeket vegyesen -, és megvizsgálták hány és milyen illóolajat tartalmaz.

Kiderült, hogy a paradicsomban 68-féle illóolaj található, ezek együtt adják ki az ízét. A kutatók most egyrészt azon dolgoznak, hogy egyesével azonosíthassák ezeket az illóolajokat, másrészt azon, hogy azonosíthassák a géneket, majd később az eredményeket a modern paradicsomok minőségének javítására használhassák.

Forrás: http://www.hir24.hu/elet-stilus/2013/02/20/ezert-nincs-ize-a-paradicsomnak/

Kép forrása: http://www.sikerado.hu/tudomany/2011/05/18/Paradicsomi_etel_a_paradicsom

TOP 5