Skip to main content

Önfenntartó gazdaságot hozott létre a szabadkígyósi önkormányzat. A dolgozók kitermelik a saját bérüket, így az önkormányzatnak nem teher, hanem segítség a „vállakozás”, amellyel munkahelyeket teremtettek.

A lipicai ménest 2004-ben alapította a szabadkígyósi önkormányzat, akkor még néhány lóval. Ma már a ménes több mint ötven lipicaiból áll. Az állattartó telepet pedig három éve vették át a megyei önkormányzattól, amikor a helyi szakiskolában megszűnt a mezőgazdasági képzés. Az önkormányzat nem akarta, hogy az öt dolgozó munka nélkül maradjon, ezért döntöttek a működtetés mellett. 

Ottjártunkkor a szemerkélő esőben a juhok a hodályban pihentek, gondozóik már a karácsonyi bárányok értékesítését szervezték. Az angus szarvasmarhák pedig békésen kérődztek a kinti karámban.

— A gazdálkodáshoz minden feltétel adott volt. A lehetőséget ki kellett használni annak érdekében, hogy munkahelyeket tartsunk meg, illetve teremtsünk. Az első évben még nem hozott bevételt a telep. Amikor átvettük, csak néhány öreg birkát neveltek itt. A telephez bérelt legelő után kapott földalapú támogatásból fizettük ki a dolgozók bérét.

Nyilvánvaló volt, ahhoz, hogy fenntartsuk a telepet, tovább kell fejleszteni az állatállományt — mondta Balogh József, Szabadkígyós polgármestere. A telepen jelenleg már csaknem kétszáz anyajuhot tartanak. A juhállományt jövőre hatszázasra tervezik bővíteni. A szabadkígyósiak majd’ félszáz angus szarvasmarhájának létszámát 2012-ben ugyancsak növelni kívánják.

— Körülbelül négyszáz hektár legelőt bérelünk, a szántónk nagysága 50—60 hektár körüli, utóbbin takarmánynövényeket termelünk az állatok ellátására, illetve a fölösleget értékesítjük. A legelő és a szántó „tartja el” az állatokat — tudtuk meg a gazdálkodás háttérfeltételeit a polgármestertől.

A tenyészállatok szaporulatát értékesítik. Most a bárányok vannak soron. Ilyenkor, karácsony előtt 18—20 ezer forintért kel el egy-egy juhocska. Az angusok közül az üszőborjakat tenyésztési célból megtartják, a bikaborjakat pedig értékesítik. A kisebbek kilójáért ezer, a nagyobbakért általában hatszáz forint körüli összeget kapnak a „piacon”.

— Dolgozóink tudják, az állattelep feltétele, hogy eltartsa önmagát, az önkormányzatnak nincs pénze, amit hozzátehetne a működéséhez. Ennek szellemében végzik munkájukat, méghozzá jól. Már van egy kis plusz bevételünk is — folytatta a polgármester. Az önkormányzati gazdasághoz tartozik a tízhektáros kertészet is, ahol idén dinnyét, valamint kápia paprikát termesztettek és értékesítettek. A fóliában uborkát és retket neveltek. A kertészet 10+5 dolgozónak, valamint mintegy hetven közmunkásnak biztosított munkát. Jövőre, a tervek szerint keltetőt is létesítenek a most még száz kendermagos tyúkra alapozva, mely újabb munkahelyet teremthet Szabadkígyóson.

beol logo 

Forrás: http://beol.hu/bekes/kozelet/onmagat-tartja-el-az-onkormanyzat-farmja-418551

TOP 5