A 21. században már annyira természetesnek vesszük, hogy az elektromos áram a szolgálatunkban áll, hogy el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket – pedig a fejlődő országok nagy részében olyan ritka az államszolgáltatás, mint a fehér holló.

A különböző kutatók és feltalálók évtizedek óta küzdenek azért, hogy ezekben az országokban megoldják az áram hiányából adódó problémákat – így többek között a világítást is.

hirdetés

De ezekből a találmányokból a fejlett országok is profitálnak, hiszen mégiscsak a természetes fény a legjobb és a legolcsóbb.

Fénycsatorna

A fénycsatorna segítségével még az ablaktalan helyiségekbe is be lehet juttatni a természetes fényt. Működését leginkább egy optikai kábelhez lehet hasonlítani: a napsütést a tetőn keresztül egy fénytovábbító cső segítségével juttatja el a lakás különböző szegleteibe.

A fénycsatorna három fő elemből áll: külső elem, fénytovábbító cső és belső bura.

A fény a tetőbe épített fix tetősíkablakon keresztül bejut a fénycsatornába, majd a fényvisszaverő bevonattal ellátott rugalmas vagy merev cső faláról visszaverődve a mennyezeten elhelyezett - lámpaburához hasonló - szórótesten keresztül áramlik szét a helyiségbe.

A tetősíkablakba edzett üveget építenek, melyet könnyen tisztuló bevonat fed, így a külső üvegfelület tisztítását az esővíz megoldja. A fénycsatorna könnyen elkerüli a tetőszerkezetben meglévő esetleges szerkezeti akadályokat, ami lecsökkenti a szerelési költséget és időt. Méterekre elvezeti a fényt, belső felülete egy hatékony fényvisszaverő tükör, UV hatások nélkül. A fénycsatorna bármely időjárási körülmények között, minden napszakban és évszakban „működik".

Üvegtégla

Ha a sötétebb helyiségek válaszfalát üvegtéglákból alakítjuk ki, ez megnyitja és szinte légiessé varázsolja a tereket.

A fénysugarak visszatükröződésével az üvegtégla puha szórt fény alakít ki, ami meghitt, otthonos hangulatot kölcsönöz a lakás bármely helyiségének.

Ráadásul az üvegfalon átszűrődő fény mesebeli fényjátékkal is elkápráztatja a lakókat.

Üvegtégla használata fürdőszoba megvilágítására, Forrás: Pixabay

Felülvilágító kupola

A lapostetős épületeknél probléma lehet, hogy nem jut elegendő természetes fény a helyiségbe. Egy felülvilágító kupolával egyszerűen megoldható ez a probléma. A felülvilágítókat a mennyezetek síkja felett alakítják ki, és nagyságukat elvben csak a mennyezet nagysága korlátozza. A felülvilágító kupola felülete lehet átlátszó vagy valamilyen mértékben áttetsző.

Természetes úton termelt elektromosság

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a napelem –ez környezetbarát, hatékony verzió, ami bárki számára elérhető lehet. Önfenntartó, nem igényel összeköttetést nagyobb áramszolgáltatókkal, és akár a dzsungel közepén is fel lehet húzni.

Igen ám, de egy akkora napelem, amely képes egy egész háztartást ellátni árammal, meglehetősen sokba kerül. Ez még a fejlettebb országokban is sokszor gondot jelent, hát még a fejlődőkben, ahol a család éves keresetét is elvinné egy ilyen rendszer.

Ezt a problémát, ha a napelemeknél maradunk, úgy tudjuk megoldani, ha kisebb, de hatékonyabb elemeket készítünk, amelyek apró, de magas fényerősségű LED-lámpákat látnak el energiával. A másik tényező, amely segíthet a hatékonyság növelésében, az a hordozhatóság – így nem kellene nagyobb összegeket kiadni arra, hogy professzionális szakemberek beszereljék a napelemeket.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Nyitókép: Fénycsatorna vázlatos felépítése, Forrás: Velux

TOP 5