Skip to main content

 

Szinte nem telik el úgy hét, hogy valamelyik elemzőcég vagy tudósokból álló kutatócsoport ne adna közzé friss elemzést arról, hogy az elektromos meghajtású járművek terjedése miatt hogyan változnak meg a fosszilis energiahordozók kitermelésére épülő iparágak – írja az Oilprice.

Most egy jó nevű brit társaság, az Aurora Energy Research jelentkezett új számításaival arról, mennyivel vágják meg az e-autók az olajipart.

hirdetés

Az Auroránál nem csak azt számolták ki, mennyit buknak a fosszilis hordozókon a vállalatok. Azt is megadták, szerintük melyik évben jön el a fordulópont, amikortól már bizonyosan a lassú leépülés vár a benzingőzős meghajtásokra és az azt kiszolgáló iparágakra.

Ítéletévi forgatókönyv

Az Aurora forgatókönyvében a következő bő két évtizedre az elektromos meghajtás robbanásszerű elterjedését valószínűsíti, mely együtt jár az infokommunikációs technológiák további fejlődésével és a megújuló energiaforrások kiaknázásának nagyarányú elterjedésével. Ez tehát – az e-autók szempontjából – egy optimista forgatókönyv, és legalább annyira vészjóslóan hangzik az olajipar számára, míg a földgázkitermelésben érdekeltek némileg fellélegezhetnek.

Az elemzőnél 2040-ig modellezték az energetikai változásokat.

Ez az az év, melyben vagy melynek környékén az elektromos autók elterjedése és nem utolsó sorban az olaj iránti kereslet visszaszorulásamár vélhetően nem lesz megfordítható globálisan.

A tanulmány főbb megállapításai arra az esetre, ha az abban vázolt forgatókönyv valósul meg:

  • Az e-autók terjedése és a meglévő benzines meghajtások hatékonyabbá válása következtében az olajtársaságok 2018 és 2040 között 19 ezer milliárd amerikai dollártól esnek el, kifejezetten a kőolajhoz kapcsolódóan.
  • A széntüzelésű erőműveket mind nagyobb számban állítják le szerte a világon, a szén ára ebben az idősávban a felére fog csökkeni.
  • A földgáz szerepe ugyanakkor felértékelődik, az energiaszektorban a mostani 39 helyett 2040-re 52 százalékra nő az aránya.
  • 2040-re nagyjából 540 millió elektromos jármű fog futni az utakon.
  • A kőolaj iránti kereslet a 2020-as évek közepére éri el csúcspontját, utána viszont jön a lejtmenet, kereslete oly mértékben csökkeni fog, hogy 2040-ben már csak 32 dollár lesz hordónkénti ára.

Az előrejelzések kapcsán a legnagyobb kérdőjel az e-autók számában van. Más előrejelzések akár ennek duplájával, vagy épp ennek töredékével kalkulálnak.

Mindenesetre az Aurora úgy számol, hogy

a kőolajból származó bevételek 2016-tól évente egy-másfél ezer milliárd amerikai dollárral csökkenek globálisan.

Így a teljes bevételkiesés a fosszilis hordozókra építő iparágakban működő társaságoknál a különböző tényezőknek köszönhetően 2018 és 2014 között összesen 21 ezer milliárd dollár lesz.

Az olajipar is olvassa az előrejelzéseket

Ez a felfoghatatlan nagyságú összeg bevételkiesésként sok mindennek köszönhető, nemcsak az árcsökkenésnek, hanem annak is, hogy minden várakozás szerint az elektromos járművek előállítási költsége fokozatosan csökken, ami elősegíti elterjedésüket.

Az Auroránál elismerik, forgatókönyvük optimista, a következő két évtizedben pedig az is kiderül, indokolt volt-e az optimizmus az e-járművek elterjedése és az olaj fontosságának visszaszorulásával kapcsolatban.

Azt is hozzátették, ezeket a változásokata technológiák fejlődése és azok gazdasági racionalitása fogja inkább elhozni, és nem annyira a kormányzati politikák eredményeként állnak majd elő.

Az olajipar szereplői előtt is ismert, a legtöbb elemző milyen jövőt vizionál tevékenységüknek. Nem véletlen, hogy a legnagyobbak szinte mindegyike, így például a Shell és a BP is így vagy úgy, de jelen van az elektromos járművek fejlesztésében, az akkumulátorok gyártásában vagy épp a megújuló energiák szektorában.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5