Skip to main content

 

Óriási beruházást jelentett be a Sanghajtól északra fekvő, kelet-kínai Kiangsu tartomány vezetése és az egyik legnagyobb kínai napelem gyártó, a Risen Energy. 

A vállalat és a tartomány együttműködésében új napelem gyár létesül a régióban, hatalmas pénzből.

A Risen Energy az egyik meghatározó kínai gyártója a fotovoltaikus napelemes rendszereknek. Az 1986-ban alapított vállalat most egy kelet-kínai tartományban építhet újabb óriási gyárat.

hirdetés

Közös tulajdonú vállalat

A beruházás megvalósítására a vállalat és Changzhou több mint 12 millió lakosú városa, közös tulajdonú céget hoz létre a bejelentés szerint. A cégben a Risen Energy 60 százalékos, azaz többségi tulajdonrésszel bír.

Az újonnan építendő gyár beruházási költsége meghaladja majd az 1,2 milliárd amerikai dollárt, azaz a nagyjából 318 milliárd forintot.

A gyár kapacitását 5 gigawattnyira tervezik. Azaz ekkora energia hasznosítására lesznek majd képesek azok a napelemek, melyeket itt gyártanak.

A panelek mellett, a gyárban a működéshez szükséges további modulokat és alkatrészeket is készítenek. A létesítmény egy, már most működő ipari parkban épülhet meg.

Versenyképességi fordulat

A gyárral a Risen technológiai váltást is szeretne megvalósítani. Az új technológiák alkalmazásától azt várják a vállalatnál, hogy azokkal elősegíthetik versenyképességük növekedését.

A cég nem csak Kínában szeretne terjeszkedni, hanem a nemzetközi piacokon is.

A vállalat nem csak gyárt, hanem fejleszt is, a napelem-cellák mellett szolárlámpákat és más termékeket is. Termékeit az Európai Unióban és Észak-Amerika területén is értékesíti.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Napelemmel borított házak egy kínai városban, forrás: AFP/XINHUA/XINHUA NEWS AGENCY/XU YU

TOP 5