Skip to main content

A kérdést brit szempontból különösen aktuálissá teszi, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt valóban referendumot tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról.

A britek többsége, 51 százaléka kilépne az EU-ból, derült ki a WIN/Gallup nemzetközi közvéleménykutató intézet több EU-s tagállamban is elvégezett kutatásából, írja az MTI.  Ez ezért különösen fontos, mert a britek referendumot terveznek az EU-tagságról. A kutatásba bevont országok közül Nagy-Britannia az egyetlen, ahol az EU-tagság feladását pártolók abszolút többségben voltak.

hirdetés

Franciaországban és Görögországban 53, Hollandiában 58, Németországban 73, Olaszországban 75 százaléknyian mondták azt, hogy népszavazás esetén hazájuk EU-tagságának fenntartására voksolnának.

David Cameron brit miniszterelnök tavaly jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015 májusában esedékes parlamenti választások után, Nagy-Britanniában 2017-ig népszavazást tartanak a brit EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal.

A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna, és a brit választók e tárgyalások eredménye alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A bevándorlás mára a brit belpolitika első számú vitatémájává vált, és a többi EU-tagállamból - főleg a közép- és kelet-európai országokból - érkező munkavállalók nagy száma a legfőbb hivatkozási alapja az unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátok közé szorítását szorgalmazó kormányzati megnyilvánulásoknak.

Cameron az elmúlt hetekben több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a bevándorlás szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől. A brit kormányfő többször hangoztatta azt a véleményét is, hogy nem lehet korlátlan jognak tekinteni az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép

TOP 5